Drónok a mindennapjainkban
A dróntechnológia az elmúlt néhány évben életünk számos területén hozott forradalmi változást: légifelvételeket készítünk, megbízható időjárási előrejelzést kapunk, mezőgazdasági területeken végezhetünk el olyan feladatokat, amelyeket korábban nem, vagy csak jelentős élőmunka befektetéssel, költségesen tudtunk volna elvégezni.
A pilóta nélküli repülő járművek, légi robotok, drónok valójában már több mint 20 éve léteznek, bár mindennapjainkba csak pár évvel ezelőtt kezdtek beépülni. Az ötlet azonban jóval régibb – bár elsőre meglepőnek tűnik, de az Egyesült Államok és Franciaország már az I. világháború alatt pilóta nélküli repülőkön gondolkodott*.
Nem véletlen, hogy az első drónok a hadiiparban jelentek meg, ám azóta a gazdaság minden szektorát meghódították. Jelen vannak az iparban, egyre nagyobb szerepet kapnak a mezőgazdaságban és meghódították a fogyasztói piacot. A drónok amellett, hogy olcsóbban és gyorsabban „dolgoznak”, biztonságosabbak is, hiszen olyan feladatokat is el tudnak végezni, amely az emberi munkaerőre akár veszélyt is jelent.
A globális kereskedelmi drónpiac jelenleg meghaladja a 30 milliárd eurót és a következő évtizedben a dróntechnológia tömeges elterjedése várható**. 2025-ig megtízszereződhet a drónrepülések száma, és Európában a szektorban közvetlenül foglalkoztatottak száma húsz éven belül meghaladja majd a 100.000 főt, a gazdasági hatása pedig a 10 milliárd eurót***.
Hazánkban is elkészült a megfelelő támogatási keretrendszerrel az az átfogó iparági stratégia, amely tovább erősíti a technológia bevezetését, elterjedését. Minden szakember egyetért abban, hogy a dróntechnológiában óriási lehetőség van, sőt várható hatékonyságát is számszerűsítették: a GDP-növelő hatása 280 milliárd forint, a potenciális új munkahelyek száma közel 18 ezer fő****.
Ez azt is jelenti, hogy egyre több dróntechnológiában jártas szakemberre lesz szükség a gazdaság minden területén. Több egyetemen is elindult a mesterséges intelligencia szakmérnök képzés, és van olyan intézmény, ahol mesterszakon már kifejezetten dróntechnológia specializáció indul.
„Hallgatóink alapos felkészítést kapnak a dróntechnológia műszaki kérdéseiről, a tervezett repülések adatszerzési fajtáiról és a képfeldolgozás elméleti és gyakorlati megoldásairól. Továbbá, a kinyert adatok mesterséges intelligencia alapú rendszerekbe történő integrálását és célirányos felhasználását készségszinten sajátítják el a tanulmányaik során.” – mondta Dr. Dietz Ferenc, a 2023. február 1-től egyetemi rangot kapó Gábor Dénes Főiskola elnöke.
Bár nagyon fontos a megfelelő szakemberképzés, hasonlóan fontos a jelenlegi és leendő felhasználók felkészítése is. Mivel a technológia folyamatosan hódítja meg a fogyasztói piacot, elengedhetetlen, hogy az megjelenjen az általános- és középiskolai oktatásban is. Ennek első lépéseként a Klebersberg Központ az elmúlt évben 840 drónt telepített az iskolákba, és létrehozták a sulidrón-hálózatot, amelynek célja, hogy a gyerekek készség szinten tudják használni a technológiát.*****
A képek forrása: Gábor Dénes Egyetem Dróntechnológia és Képfeldolgozás Tudományos Műhely
__________________________
* https://www.dronexpert.hu/drontechnologia-2020.html
** Grand View Research – 2022.
*** Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára, 4. Drón konferencia és expo megnyitó – 2022. szeptember
**** Rohács Dániel, a Magyarországi Drón Koalíció elnöke, 2022. szeptember
***** Gál András Levente, a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője, 2022. szeptember
Kapcsolódó cikkek
- Még lehet jelentkezni a Szarvason induló növényvédelmi drónpilóta képzésre
- 5 eset, amikor hasznos lehet a monitoring drónok alkalmazása
- Növényvédelem drónokkal – szabályos vagy sem?
- Növényvédelmi drónpilóta képzést indít Szarvason a MATE és az ABZ Drone
- Mentőautót segítve mutatkozott be az előfutár drón
- A Széchenyi István Egyetem részvételével készül a magyar permetező drón
- Az innováció és együttműködés a fejlett drónökoszisztémia alapja
- Forradalmi újítás az ipari drónozásban
- A drónhasználat és a 3D nyomtatás az év áttörése az építészszakmában
- Drónkutatás a Széchenyi-egyetemen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.