Idén már 22 országban nyílik meg az EIT Digital Venture Program
Idén először jelentkezhetnek magyar vállalkozások az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) korai fázisú start-upoknak szóló akcelerátorprogramjába. A nyolchetes, immár 124 cég elindulását elősegítő EIT Digital Venture Program keretében összesen akár 25 000 eurónyi támogatáshoz is juthatnak a legígéretesebb csapatok.
Az Európai Unió innovációs szervezete hat éve indította el az EIT Digital Venture Programot azzal a céllal, hogy a korai fázisú vállalkozások piacra lépését támogassa a Baltikumban, Kelet-és Dél-Európában. A program komoly teljesítménnyel büszkélkedhet, már több mint 200 vállalkozót támogatott az elindulásban, és 124 cég alapításában játszott szerepet, amelyek közül azóta több is komoly befektetéshez jutott és jelentős ügyfelekkel szerződött. A program immár 22 európai országból fogad pályázatokat (a teljes lista itt látható), és 2023-ban a lista három új nagy piaccal bővül: Olaszországban, Spanyolországban és Magyarországon működő csapatok is indulhatnak.
8 hetes képzés és segítség a cégalapításban, kezdő finanszírozásban
A kiválasztott csapatok egy nyolchetes intenzív akcelerátorprogramon vehetnek részt. A képzés mindenekelőtt a minimálisan működőképes termék (MVP) fejlesztésére fókuszál, és segít a vállalkozóknak a cégalapításban, a finanszírozás előteremtésében is. A képzést lezáró „Pitch Days” alatt a csapatok lehetőséget kapnak arra, hogy korai fázisú befektetők, potenciális ügyfelek és technológiai szakértők számára prezentálják üzletüket.
„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy részesei lehetünk az EIT Digital Venture Program magyarországi indulásának! Mi a Lunar Programnál szilárdan hiszünk abban, hogy a magyar startup ökoszisztéma sokat tud nyújtani a szélesebb európai közösség számára is. Reméljük, hogy ezzel az együttműködéssel még közelebb hozzuk a tehetséges magyar csapatokat az európai üzleti- és szakmai kapcsolatokhoz és elősegítjük a nemzetközivé válásukat.” – emelte ki Jakab Kitti, az inkubációs program magyarországi vezetője és a Lunar Program alapítója.
Akár 25 ezer euró támogatás
Minden csapat egy kezdő 5 000 eurós támogatási részletet kap. Ehhez további 10 000 euró jár azoknak, akik befejezik a programot és megalapítják a startupot. Végül pedig az első tíz vállalkozás, amely legalább 50 000 euró finanszírozást szerez magánbefektetőktől november végéig, egy további 10 000 eurós díjat kap, így összesen 25 000 euróra emelve az EIT Digital teljes támogatását.
„Az immár hatodik alkalommal meghirdetett EIT Digital Venture Program már bizonyította, hogy kiváló lehetőséget biztosít a korai fázisú vállalkozói csapatoknak arra, hogy megalapozzák deep tech cégüket és csatlakozzanak Európa legnagyobb digitális innovációs ökoszisztémájához. Izgatottan várom, milyen megoldásokkal rukkol elő a vállalkozók új generációja a most kapott támogatással és erőforrásokkal” – mondta el Mirko Tadic, az EIT Venture Program vezetője.
Az EIT helyi partnerek közreműködésével valósítja meg a programot: Magyarországon a Lunar, Olaszországban a Dock3, Spanyolországban az Universidad Politécnica de Madrid működik közre a lebonyolításban. Az új partnerek illusztris sorba csatlakoznak: Görögországban a Found.ation, Romániában a Techcelerator, Lengyelországban a KTP, Csehországban és Szlovákiában a JIC, Portugáliában a BGI, Szlovéniában a Ljubjanai Egyetem (SEB), Litvániában a LIC a helyi partner.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar nők és kisebbséghez tartozó vállalkozók jelentkezését várja a Morgan Stanley
- Magyar diákok az unió egyik legbefolyásosabb digitális innovációs egyetemi képzésén
- Új pályázatokat indít az EIT Digital
- Rehabilitációs platformot indít az ELTE Informatikai Kara
- COVID-19 adatelemzési verseny
- A MOL is az EIT Digital tagjai között
- Innovációs elitklubhoz csatlakozott a Tungsram
- Kiosztották az EIT Digital Challenge 2018 díjait Brüsszelben
- Megvan a legjobb 25 európai deep tech cég az EIT Digital idei brüsszeli scaleup döntőjére
- Kétszáz európai, köztük több magyar startup indul az EIT Digital scaleup versenyén
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.