RETRÓ kiállítás nyílt a debreceni FÓRUM bevásárlóközpontban
Megnyitotta kapuit a RETRÓ kiállítás a debreceni FÓRUM-ban. Két hétig tart az időutazás, amely során a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum az 1970–80-as évek világában repíti vissza a vásárlókat.
A tematikus tárlat a lakótér, a konyha, a gyermekkor, a szórakozás és a fogyasztás tárgyi kultúráját mutatja be, könnyed és interaktív módon. Az ingyenes múzeumi élményt folyamatos tárlatvezetések és játékos múzeumpedagógiai foglalkozások teszik emlékezetessé. Ha mindez nem lenne elég, akkor a kor hangulatát egy különleges zenei program, Soltész Rezső koncertje idézi meg március 25-én 17 órától.
Ikonikus járművek, mindennapi tárgyak és játékok
A kiállítás a ’70-80-as évek hétköznapi tárgyain keresztül ismerteti meg a látogatókkal a kor különleges életvilágát. A szocializmus korának életterei tárulnak a látogatók elé, ahol nemcsak megnézhetik, de fel is próbálhatják például a méltán híres viseleteket: az otthonkát, vagy a trapéznadrágot. Országosan ismert, mára gyakran feledésbe merült márkák darabjaival találkozhatunk, mint a Trapper, a Tisza, a Traubi, vagy a Márka (nomen est omen). Különleges élmény jelenthet továbbá az, hogy a látogatók felcsaphatnak tárlatvezetőnek – hiszen a szülők, nagyszülők fiatalkoruk ikonikus tárgyai között sétálva ismertethetik meg a kor életmódját gyermekeikkel és unokáikkal. Ugyanis a 30-50 évvel ezelőtti mindennapi használati eszközök, mint a vonalas telefon, a pille szék, a lavór vagy a szódás szifon a mai gyerekek számára teljesen ismeretlen, fura tárgyak.
Minden korosztály számára érdekes lehet a kiállítás
A hajdúszoboszlói múzeum kiállítása Dalnoky Ferenc és felesége országos hírű retró gyűjteményére épül, amely épp 15 éve látható állandó múzeumi kiállításon. Népszerűsége azóta is töretlen, s egyszer már a FÓRUM-ban is kiállításra került a gyűjtemény néhány darabja. „Nagy öröm számunkra, hogy két hétig a FÓRUM adhat helyet ennek a fantasztikus gyűjteménynek. Igazán különlegesnek tartom, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkinek izgalmas élményt nyújt a tárlat.” – mondta a sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitón Átányi Ajtony, a FÓRUM centermenedzsere. Március 13-ától egészen 26-áig lesz látható a múltidéző kiállítás a bevásárlóközpont -1 szintjén. A hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum célja oda vinni a múzeumi élményt, ahol az emberek vannak. Majoros Petronella, Hajdúszoboszló város alpolgármestere üdvözlendőnek tartja ezt a szándékot. „Itt vagyunk egy olyan közegben, ahol teljesen szokatlan, hogy az ember kulturális élményeket szívhat magába. De én azt gondolom, hogy a mai világban nagyon is fontos, hogy az emberek kulturális értékekkel találkozzanak, és ha erre lehetőség van, akkor ezt a jövőben is Hajdúszoboszló mindig meg fogja ragadni.” – tette hozzá Majoros Petronella.
Hagyományteremtő szándékkel, immáron második alkalommal mutatja be egy népszerű tárlatát a hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum a debreceni FÓRUM-ban. „Januárban a Bocskai Fejedelem korona- és jogarmásolatát bemutató tárlatunk volt látható a bevásárlóközpontban, melyet több mint 10.000-en tekintettek meg. Ezért gondoltuk, hogy elhozzuk a méltán népszerű kiállításunkat, amely az ország egyik legrégebbi és az egyik legnagyobb retró gyűjteményére épül.” – mondta Dr. Bihari-Horváth László múzeumigazgató. „Annyira jó érzés az embernek látni a saját gyűjteményét egy muzeológusi koncepció mentén felépítve. Megfrissül, megújul és izgalmassá lesz.” – nyilatkozta Dalnoky Ferenc, a gyűjtemény tulajdonosa.
Érdemes ellátogatni a FÓRUM-ba, majd a múzeumba is!
A RETRÓ kiállítás múzeumi élményét a folyamatos muzeológusi tárlatvezetések és játékos múzeumpedagógiai foglalkozások teszik még emlékezetesebbé. Március 25-én 17 órától pedig Soltész Rezső koncertjén nosztalgiázhatnak a látogatók. A FÓRUM után érdemes ellátogatni Hajdúszoboszlóra is, ahol a Bocskai Múzeum 3 épületben 7 kiállítása várja az érdeklődőket. A múzeumban a retró kiállítás mellett Fejedelmi Kincstár, interaktív helytörténeti és néprajzi tárlatok is megtekinthetők. A Nemzetközi Modern Képtárban pedig eredeti Picasso és Chagall alkotások várják a látogatókat.
Kapcsolódó cikkek
- RETRÓ kiállítás nyílik Debrecenben
- Egyetemi csapatok és szakmai előadók adtak választ a járműipari kihívásokra a Techtogether 2022-n
- Őket ünnepeljük a magyar fotográfia napján
- Propaganda elleni védőoltás: Utazás!
- Kiállításon mutatják be a Műegyetem elmúlt 240 évét
- Több mint 14 ezer látogató az üzleti-ipari kiállításon
- Digitális stratégiába és service designba fektetnek a múzeumok a pandémia után
- A Neumann-géptől az MI-ig: a magyar informatika mérföldkövei az Álmok Álmodói 20 kiállításon
- Tudománytörténeti kiállítás a Millenárison
- Las Vegas várja a magyarokat november 8-tól
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.