A Babeş-Bolyai Tudományegyetem csapata nyerte a Morgan Stanley első magyarországi adatelemző bajnokságát
Nemrég lezárult az először megrendezett Morgan Stanley Quant Challenge, a cég első, Magyarországon megrendezett versenye, ahol az adatelemzés és modellezés területén mérhették össze az erejüket a diákok.
A vetélkedő során még tanuló egyetemisták és frissdiplomások olyan problémák megoldásában tehették próbára magukat, amelyekhez hasonlókkal a globális pénzintézet elemzői nap mint nap foglalkoznak Budapesten és más irodákban. A versenyre 121 csapat jelentkezett, és végül a Babeş-Bolyai Tudományegyetemről érkező csapat győzött.
Az első Quant Challenge során az induló csapatok olyan feladatot kaptak, amelynek keretében elemezniük kellett, milyen hatással bír a klímaváltozás egy képzeletbeli bank mezőgazdasági ügyfeleinek üzletmenetére. A diákoknak adatelemző és modellező készségeiket, matematika és statisztikai tudásukat használva múltbéli adatok alapján kellett megbecsülniük a jövőben várható terméshozamokat az időjárás függvényében. A selejtező forduló után a legjobb 8 csapat vehetett részt a 2 napos élő döntőben a cég székházában, ahol a klímaváltozás okozta kockázatokat kellett kezelniük két lehetséges időjárási forgatókönyv mentén.
Az alapos értékelést követően a Morgan Stanley budapesti központjának technológiai szakértőiből álló zsűri a Compacto nevű csapat munkáját találta a legjobbnak, amelynek diákjai az Babeş-Bolyai Tudományegyetem hallgatói. A komplex problémákra adott kreatív megoldásaik nagy hatással bírtak a zsűri tagjaira.
„Nagyon jól éreztük magunkat mindkét forduló alatt, a feladatok érdekesek voltak és kellőképpen nagy kihívást jelentettek. Különösen tetszett, hogy végre a gyakorlatban is kipróbálhattuk az egyetemen tanultakat, valós problémákra keresve megoldást. Köszönjük a szervező csapat munkáját, rendkívül színvonalas versenyt sikerült összehozniuk” – mondta el Péter Ákos, a győztes Compacto csapat egyik tagja.
Gyakornoki lehetőség
A résztvevők betekintést nyerhettek a Morgan Stanley budapesti irodájának munkájába, megismerve a gyakornoki- és álláslehetőségeket. A bank 2006-ban nyitotta meg magyarországi irodáját, és mára több mint 3 000 munkatárssal segítik a vállalat globális működését számos területen az informatikától a matematikai modellezésen, a pénzügyön és a kockázatkezelésen át az adatelemzésig. A győztesek, valamint a második és harmadik helyen végzett csapatok díjazásban is részesültek.
„A Quant Challenge egyedülálló lehetőséget biztosít a felsőoktatásban tanuló diákok és frissdiplomások számára, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a kvantitatív elemzés területén, amely a Morgan Stanley-nél végzett mindennapi munkánk elengedhetetlen része – mondta el Fremda Balázs, a Morgan Stanley magyarországi irodájának HR vezetője. – Azért is örülünk ennek az együttműködésnek, mert sokszor látjuk, hogy ez a szakterület és főleg az itt zajló gyakorlati munka kevéssé ismert a diákok előtt. A verseny alatt lényegében néhány munkanapot töltöttek el az adatelemzők világában, így valós képet kaphattak arról, hogy milyen munka is zajlik a színfalak mögött egy nagyvállalat elemzőközpontjában. Örömmel láttuk az indulók tehetségét és lelkesedését, gratulálunk a Compacto csapatnak a győzelemhez és minden résztvevőnek a kemény munkájához. Izgalommal kísérjük figyelemmel a versenyző diákok további fejlődését és sok sikert kívánunk nekik karrierjükhöz."
Partnerség 13 egyetemmel
A Morgan Stanley kiemelt figyelmet fordít az egyetemekkel történő együttműködésre. A budapesti iroda alkalmazottainak több mint 95%-a diplomás és számos kolléga rendelkezik MBA vagy PhD végzettséggel. A foglalkoztatottak jelentős része természettudományos, informatikai, műszaki és matematikai (STEM) területen végezte tanulmányait, míg egyharmaduk közgazdasági diplomával bír. A Morgan Stanley 13 egyetemmel áll partneri kapcsolatban Magyarországon. A széleskörű együttműködések kiterjednek gyakornoki programokra, különböző témákban tartott vendégelőadásokra, állásbörzéken és nyílt napokon való részvételre is. A cég évente több mint 100 szponzorációs megállapodás keretében támogat tudományos versenyeket (TDK és OTDK), konferenciákat és egyetemi tanszékeket. A Morgan Stanley emellett évente 200 diákot fogad szakmai gyakorlatra, akik közül sokan a cégnél folytatják karrierjüket a diplomaszerzés után.
Kapcsolódó cikkek
- Vasárnapig lehet jelentkezni a 600.000 forintos jutalomra
- Magyar nők és kisebbséghez tartozó vállalkozók jelentkezését várja a Morgan Stanley
- Idén újabb rekordot ért el az e-Hód informatikai verseny
- Programozók segítik a jótékonysági szervezetek munkáját
- Tizennégy csapat indult a Morgan Stanley programozói versenyén
- Több év kihagyás után sem lehetetlen visszatérni a munkaerőpiacra
- Idén a lányoké az első lépés a világ sakktábláján
- 5 készség a sakkból, amelyek lépéselőnybe hozhatnak a munkaerőpiacon is
- Ötödször várják a középiskolás lányokat a Smartiz programra
- Nemzetközi agilis konferencia Budapesten
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.