Kapcsolatépítő rendezvénysorozatot indított a PlanRadar

forrás: Prím Online, 2023. május 4. 17:40

A súlyos gondokkal, a termelési volumen és a megrendelési állomány visszaesésével küszködő hazai építőipari szereplők közül egyre többen ismerik fel, hogy a nehézségek áthidalásában, a teljesítmény és a hatékonyság növelésében meghatározó szerepe van a munkafolyamatok átfogó digitalizációjának. 

Az építőipari szoftverét a világ számos fejlett piacán, köztük Magyarországon már három éve forgalmazó bécsi székhelyű cég, a PlanRadar azért indította el kapcsolatépítő rendezvénysorozatát, hogy a szakma képviselői első kézből, a felhasználók már megszerzett tapasztalatai alapján ismerjék meg a korszerű megoldások kínálta lehetőségeket működésük optimalizálásra, a hatékonyság növelésére. Az első, budapesti állomáson a PlanRadar bemutatkozása mellett a soproni székhelyű, jellemzően élelmiszeripari beruházásoknál műszaki ellenőrzési feladatokat ellátó vállalkozás, az Eurokonzol Kft. képviselője mutatta be a szoftver használatával elért eredményeket a szakmai közönségnek.

 

Az építőiparban kulcskérdés, hogy egy adott feladatot mennyi idő alatt lehet elvégezni. Így nem csoda, ha a közönség soraiban sokan felkapták a fejüket, amikor az Eurokonzol Kft. műszaki ellenőre, Balczó Gáspár előadásában azt mondta, a PlanRadar használatának köszönhetően van olyan munkafázis a cég életében, amelyet a korábbi 2-3 óra alatt 30 perc alatt meg lehet oldani. Példaként a helyszíni jelentések összeállítását, egységes keretbe rendezését hozta fel. Az időnyerseség azonban csak egyike a szoftverhasználat számos előnyének az építőiparban.

 

 

Mint az a szakember előadásából kiderült, a digitalizáció jelentősen lerövidíti az irodai tevékenységre, a munkafolyamatok dokumentálásra szánt időt, javítja a terepmunka hatékonyságát, a sokszor költségesnek bizonyuló hibák, hiányosságok valós idejű kiszűrését, elkerülését vagy éppen gyors javítását szolgáló információcserét a kivitelezőkkel, alvállalkozókkal. A szoftver egységes, könnyen kezelhető platformon biztosítja a feladatok minden résztvevő számára pontosan követhető ütemezését, utólag is nyomon követhető módon rögzíti a felelősségi köröket. Balczó Gáspár a számos gyakorlati példát bemutató ismertetőjében azt is elmondta, az Eurokonzol Kft.-nél számos szoftvert teszteltek, míg végül 2021 decemberében a PlanRadar mellett döntöttek. Az azóta eltelt időszakban 12 még futó és 8 befejezett projektben használták a terméket, amelyet a bécsi székhelyű cég szakemberei az igényeikhez, észrevételeikhez alkalmazkodva folyamatosan fejlesztenek. 

 

A folyamatos megújulást jól mutatja, hogy Dancs Balázs, a PlanRadar magyarországi csapatának tagja hosszasan sorolta az elkövetkező időszakban tervezett változásokat, amelyek közül kiemelkedik a Dokumentum Management (DMS), a naptárnézet és a különösen a terepen dolgozók munkáját megkönnyítő GPS térképnézet fejlesztése, a 360 fokos térkamera funkció a tervrajzokra rajzolás és írás lehetőségének kidolgozása.

 

„A most elindított Kapcsolatépítő rendezvénysorozattal az a célunk, hogy a jelenlegi és jövőbeli partnereinknek lehetőséget, fórumot biztosítsunk az építőipari szoftverek felhasználásával kapcsolatos tapasztalatok közvetlen megosztására, a közös gondolkodásra, a fejlődési irányok meghatározására” – foglalta össze a kezdeményezés célját Dancs Balázs.

 

Az ágazat előtt álló nehézségeket jól mutatja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai* szerint 2023 februárjában az építőipari termelés volumene 11,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, amiben a bázisidőszaki magas kibocsátás is szerepet játszott. Intő jel, hogy a megkötött új szerződések volumene 44,4, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 36,6, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 49,7 százalékkal esett vissza. A kiutat a hatékonyság, a termelékenység növelése jelenti, amelynek egyik jól bevált és Magyarországon is elérhető eszköze a digitalizáció. 

 

________________________

* Forrás: KSH https://www.ksh.hu/gyorstajekoztatok/epi/epi2302.html

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36