A Samsung minden eddiginél több C-Lab startupot mutat be a CES-en

forrás: Prím Online, 2024. január 4. 19:52

A Samsung minden korábbinál több, 15 úttörő projektet mutat be a CES 2024 kiállításon, amelyeket a C-Lab programja keretében fejlesztettek. Előremutató termékeket és szolgáltatásokat ismerhetnek meg a látogatók a Las Vegas-i Venetian Expón található Eureka Parkban, a világ egyik legnagyobb technológiai eseményének fő kiállítóterében január 9. és 12. között.

Az idei CES várhatóan több mint 1000 startupot vonultat fel, és több mint 130 000 látogatót vonz a világ minden tájáról, köztük cégvezetőket, befektetőket és a médiát. A Samsung arra számít, hogy a C-Lab startupok a rendezvényen felmérik nemzetközi piaci fogadtatást, megerősítik üzleti megvalósíthatóságukat, valamint befektetőkkel találkoznak.

 

„A C-Lab célja, hogy teret és lehetőséget nyújtson startupok fejlesztéséhez és fellendüléséhez – mondta Pilgyu Jeon, a Samsung Kreatív és Innovációs Központjának ügyvezető alelnöke és vezetője. – A CES tökéletes helyszín, hogy ezek az izgalmas vállalkozások és projektek megmutathassák a jelentős technológiai szereplőknek, hogy a globális színtéren a helyük.”

 

A C-Lab 2012-es alapítása óta a Samsung összesen 872 startupot és projektet támogatott, ebből 475-öt a C-Lab Outside és 397-et a C-Lab Inside keretében. Azóta 537 C-Lab programból indult vállalkozás (a C-Lab Outside 475 startupja, kiegészülve a C-Lab Spin-off 62 projektjével) összesen 1 milliárd dollárnyi befektetésre tett szert.

 

C-Lab Outside: Tíz startup, újító ötletekkel a mesterséges intelligencia, az energia és az egészségügyi termékek területén

 

A 2018 októberében indított C-Lab Outside programban a kiválasztott startupok a Samsung teljes körű támogatását élvezhetik, az üzleti együttműködés mellett irodai munkaterületet, személyre szabott fejlesztési programokat és befektetést is kaphatnak. A CES 2024-en a C-Lab standjainál bemutatkozik a Dr. Tail, online állatorvosi tanácsadó program is, amely a Samsunggal együttműködve kiterjeszti szolgáltatásait a Samsung Smart TV-kre*  is.

 

A Dr. Tail mellett a vállalat kilenc további kiválasztott startupot mutat be:

• RebuilderAI: mesterséges intelligencia alapú megoldások a gyors és egyszerű 3D tartalomgyártáshoz okostelefonokon

• Ghost Pass: decentralizált távoli biometrikus hitelesítési megoldások

• DEEPX: NPU-alapú**  MI-félvezető

• Style Bot: a felhasználó saját ruházati adatain alapuló divattanácsadó és öltözékajánló szolgáltatás

• Vsion: okosablak állítható átláthatósággal

• DolbomDream: intelligens, felfújható kabát, amelyet az idősek egészségének megfigyelésére terveztek

• 60Hertz: mesterséges intelligencia alapú virtuális erőmű (VPP) megoldás

• Wrtn Technologies: generatív MI portálszolgáltatás

• NdotLight: internetalapú, kollaboratív 3D tervezési megoldás

 

„Izgatottan várjuk, hogy a C-Lab kiemelt startup standjának részesei legyünk az Eureka Parkban – mondta Sunkwan Lee, a Ghost Pass vezérigazgatója. – A Samsung C-Lab támogatásának köszönhetően CES Innovációs Díjat is nyerhettünk idén, ezért úgy gondolom, hogy a kiállítás egy fantasztikus lehetőség, hogy még egy lépést tegyünk a nemzetközi piac felé”.

 

 

Két C-Lab Inside projekt a Samsung munkatársaitól és három C-Lab Spin-off startup, amelyek a Samsungnál indultak el

 

A Samsung 2016 óta mutatja be a CES-en a C-Lab Inside projektjeit, és az idei kiállításon két, jelenleg a vállalaton belül fejlesztett ötletet is ismertetnek. Ezeket az egészségügyi és a kisállat-technológiai területről érkező projekteket innovatív megoldásaik, piacképességük és teljességük szempontjából sikeresnek értékelték:

• ID.EARS: egy egészségügyi platform, amely a fülhallgatóval rögzített agyhullámokat elemzi

• DumboCam: Képfeldolgozó mesterséges intelligenciát alkalmazó háziállat nevelési platform

 

2016-ban a Samsung bevezette a C-Lab spin-off programját, amely lehetővé teszi, hogy a nagy piaci potenciállal rendelkező C-Lab Inside projektek teljes értékű startupként indulhassanak. A CES 2024-en három C-Lab Spin-off startup mutatja be úttörő termékeit.

• Yellosis: a folyékony kiválasztott anyagok mérésén alapuló okosvécék és MI egészségügyi megoldások

• Becon: mesterséges intelligencia alapú hajhullás-kezelési megoldások

• Goose Labs: otthoni edzésalkalmazás valós idejű mozgásérzékelő avatárokkal a metaverzumban

 

A C-Lab startupjai 23 CES 2024 Innovációs Díjat nyertek

 

2023 novemberében a Consumer Technology Association (CTA) bejelentette a CES 2024 Innovációs Díjak nyerteseit, köztük a Legjobb Innováció díját. A C-Lab program projektjei közül egy Legjobb Innováció elismerésben részesült, további huszonkettőt Innovációs Díjjal tüntettek ki. 

 

A kiemelkedő technológiai megoldások mellett a siker annak is köszönhető, hogy a Samsung megosztja a C-Lab startupokkal a CES Innovációs Díj elnyerésével és a globális piacra lépéssel kapcsolatos tudását. A CES 2024-en 16 C-Lab Outside és 4 Spin-off startup lett gazdagabb Innovációs Díjjal, a Legjobb Innováció Díját egy C-Lab Spin-off projekt nyerte el, a 2021-ben alapított STUDIO LAB.

 

A STUDIO LAB termékei közé tartozik a Seller Canvas, egy mesterséges intelligencia alapú e-kereskedelemmel foglalkozó oldalak automatizálására kifejlesztett szolgáltatás, valamint a Photo-bot, egy mesterséges intelligenciát és robotikát ötvöző automatizált kereskedelmi fotórobot.

 

Az idei kiállításon a C-Lab standjánál is megismerhető két startup, a Yellosis és a DEEPX három kategóriában is Innovációs Díjban részesültek. Előbbi, a 2020-ban alapított digitális egészségügyi vállalkozás a Cym702 Seat elnevezésű intelligens toalettet fejlesztette ki, amely automatikusan elemzi a vizeletet és egészségügyi tanácsokat nyújt. A vállalat Cym702 Circle okosvécéje a nyilvános illemhelyeken méri a vizeletben található glükóz mennyiségét. A Yellosis fejlesztéseit a Digitális Egészség, Okosvárosok és az Egészségbiztonságot Támogató Termékek kategóriájában jutalmazták Innovációs Díjakkal.

 

A DEEPX 2018-ban alakult, és élvonalbeli MI-chipeket fejleszt olyan MI-algoritmusok számítógépes feldolgozásához, mint a mélytanuláson alapuló tárgyfelismerés, arc- és hangfelismerés, képosztályozás és képminőség-javítás. A DEEPX az első MI félvezetőgyártó vállalat, amely három kategóriában is elnyerte a CES Innovációs Díját, beleértve a Beágyazott Technológiát, a Robotikát és a Számítógépes Hardvert és Alkatrészeket.

 

______________________

*A szolgáltatások várhatóan 2024-től válnak elérhetővé az Egyesült Államokban forgalomba kerülő Samsung Smart TV-ken.

**A neurális feldolgozóegység (NPU) egy mesterséges intelligencia munkaterhelésre és egyidejű műveletekre specializált mikroprocesszor.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36