Nem ejtették el az Aimster elleni vádakat

Tóth Kristóf, 2001. június 23. 21:59
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Napsterhez hasonló zenefájlcsere-szolgáltatás, az Aimster nagyon könnyen arra a sorsra juthat, mint a Napster, mely céget nemrégiben arra köteleztek, hogy szűrőmegoldásokat telepítsen a szolgáltatására.
A Napster ezt meg is tette, azonban a felhasználók ezt nem fogadták túl nagy lelkesedéssel, melynek következtében a Napster felhasználóinak száma jelentősen megcsappant, a cég vezetői pedig abban bíznak, hogy az idén nyáron indítandó előfizetéses rendszerű, teljesen új Napster újra népszerű lesz.

Visszatérve az Aimster ügyére, friss hír, hogy az ügy tárgyalásának vezetésével megbízott szövetségi bíró a napokban megtagadta az Aimster kérését, miszerint a bíróság ejtse el a cég ellen felhozott vádakat. A társaságot egyébként természetesen ugyanazon hanglemezipari cégek perelték be nemrégiben, melyek a Napster bukását is okozták. Lawrence Kahn szövetségi bíró tehát visszautasította az Aimster beadványát, és azt sem engedélyezte, hogy az egész ügyet áttegyék Manhattanbe, ahol másik harminchat cég készül beperelni az Aimstert, mondván az Aimster szolgáltatásai sértik a szerzői jogokat. Az Aimster jogi képviselői egyébként szakadatlanul azon vannak, hogy bebizonyítsák, a társaság működése semmilyen törvénybe ütköző dolgot sem jelent, és megpróbálják csillapítani a kedélyeket, ám a jelek szerint eddig elég kevés sikerrel jártak, ugyanis a bíró nem fogadta el az Aimster indokait.

"Szinte mindenki ellenünk esküdött, ugyanis a legtöbb hanglemezipari cég beperelt már minket a napokban, vagy pedig ha ezt még nem tette meg, akkor pereskedéssel fenyegetett meg" - nyilatkozta elkeseredetten George Carpinello, az Aimster jogi képviselője.

"Szerintünk az Aimster ügyében eddig minden az ügyrendi eljárásnak megfelelően zajlott, a bíróság azonban még nem hozta meg a számunkra várhatóan kedvező döntését. Biztosak vagyunk abban, hogy amennyiben a bíróság a közeljövőben ítéletet hirdet az ügyben, akkor azzal az ítélettel azok a lesznek a legelégedettebbek, akiknek a szerzői jogait megsértették" - nyilatkozta a CNet-nek Matt Oppenheim, a RIAA (Recording Industry Association of America) jogi ügyekért felelős alelnöke.

Kulcsszavak: Napster Aimster jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36