Újragondolt PSION stratégia

Kollár Csaba, 2001. július 12. 19:36
Az angliai kézieszközöket gyártó Psion megváltoztatja stratégiáját, és a jövőben a vállalati és az oktatási felhasználókra összpontosít.
Július 11-én a Psion hivatalosan is bejelentette, hogy a cég részvényeinek nagyon alacsony árfolyama miatt a jövőben a vállalati és az oktatási célcsoportokra összpontosít. A privát felhasználók számára készített kézieszközök piacán nagyon nagy energiákat kell összpontosítani a profit elérése érdekében. Éppen ezért a Psion több mint 40 millió USD költséggel átszervezi a financiális gondokkal küszködő digitális termék-divízióját. Ehhez az üzletághoz tartozik a kéziszámítógépek fejlesztése, gyártása is. A “racionalizáló intézkedések” révén az európai kereskedelmi és marketing területen dolgozók közül 250-300 embert bocsátanak el. Cégünk az átszervezést követően – olvasható a sajtóanyagban – jobban fókuszál majd a vállalati piacra, mint pl. a Java-alapú netBook. A cég elnök-vezérigazgatója megnyugtatta a fogyasztókat “a változások természetesen nem jelentik azt, hogy hirtelen kivonjuk az összes PDA-t a fogyasztói piacról. A közkedvelt Revo, Series 5mx és Series 7 továbbra is kapható, és biztosítjuk ezekhez a készülékekhez a technikai támogatást, ugyanakkor újabb modellekre már nem lehet számítani.”
Kulcsszavak: pda +fohir Psion +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05