Egyre több a nyílt forráskódban fejlesztett szoftver az EU tagországok közigazgatásában

forrás Prim Online, 2011. február 23. 17:07

Az Európai Unió évek óta elkötelezett támogatója a nyílt forráskódú megoldások használatának, a tagországokban pedig egyre több intézmény és szervezet áll át nyílt forráskódú operációs rendszerek és ráépülő szoftverek, irodai alkalmazások használatára. A Novell Linux megoldásait alkalmazza számos európai város önkormányzata, köztük például a 450 ezer lakosnak és 150 nemzetközi jogi szervezetnek otthont adó Hága vezetősége is. Az államigazgatásból a nyílt forráskód mellett döntött a svájci Szövetségi Kormány, a spanyol Miniszterelnöki Hivatal, az Egyesült Királyság Egészségügyi Minisztériumának vezető ügynöksége, a finn Védelmi Minisztérium, az olaszországi Velence tartomány, illetve Prága város önkormányzata is.

A nyílt forráskódú megoldások használata számos előnyt jelent a szervezetek számára. Amint az a mellékelt mini-esettanulmányokból is kiderül, az átállással jelentős költségek takaríthatók meg az elvárások biztosítása mellett. A további előnyök között szerepel a nyílt szabványok támogatása, az ellenőrizhető biztonság, a rugalmas alkalmazkodás lehetősége, a korlátozás nélküli felhasználás és az ezekből következő szállítói függés csökkenése.

Az Európai Bizottság az alvállalkozók által üzembe helyezett új informatikai rendszerek esetében is a nyílt forráskódot részesíti előnyben

Az EB a nyílt forráskódú szoftvereket részesíti előnyben az új informatikai rendszerek fejlesztése során is, ha ezek üzembe helyezése saját adatközpontjain és létesítményein kívül történik. Ez az Európai Bizottság nyílt forráskódú szoftverekre irányuló elveit érintő feladatvállalásainak egyik pontja, amelyeket 2010. december 15-én hoztak nyilvánosságra. Az EB az informatikai rendszereinek jelentős hányadában ilyen típusú szoftvereket használ. Az irányelvek összeállítói szerint a módosítás nagyobb hangsúlyt fektet a Bizottság informatikai megoldásokat előállító  tevékenységére és szerepére, így az intézmény nem tekinthető csupán a nyílt forráskódú szoftverek egyik használójának.

Forrás és további információ: http://www.osor.eu/news/ec-prefers-open-source-for-new-it-systems-deployed-by-contractors

 

Kulcsszavak: Novell linux

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36