NETASQ: sikeres nemzetközi terjeszkedés 2010-ben

forrás Prim Online, 2011. április 12. 09:09

Rekordévet zárt a NETASQ vállalati tűzfalgyártó. A 2010-es pénzügyi évben 12000 darab IPS tűzfalat és spamszűrőt értékesítettek, a kapcsolódó szolgáltatásokkal és előfizetésekkel együtt. Az eladások 15 százalékos árbevétel-növekedést és a vártnál további 25 százalékkal magasabb nettó nyereséget generáltak a 2009-es évhez képest. 2010-ben 15 százalékkal növelték a foglalkoztatottak, elsősorban a kutatási és fejlesztési csapat létszámát.

A NETASQ 2010-ben megerősítette jelenlétét az indiai piacon, új irodát nyitott Dubaiban, ezzel biztosította pozícióját a Közel-Keleten, és megtette első lépéseit a kelet-európai piacon, többek között Magyarországon is. Az erősödő nemzetközi jelenlét a NETASQ SECURITY ACADEMY képzéseire jelentkezők számában is nyomon követhető: az elmúlt év során több mint 250 vállalat mérnökei vettek részt a képzéseken Európában, a Közel-Keleten, Indiában és az Egyesült Államokban.

„Az első negyedév során a NETASQ magyarországi képviseleteként sikerült túlteljesítenünk az 2011-re meghatározott értékesítési célt: év végéig akár meg is háromszorozhatjuk a korábban ez évre tervezett eladásokat. A visszajelzések alapján, a hazai piacon a legkeresettebb termékünk az U70 IPS tűzfal” – mondta Bódis Ákos, a Yellow Cube ügyvezetője. „A NETASQ további befektetéseket tervez Magyarországon és újabb munkahelyeket is teremtünk. Megkötöttük az első nagy projektekre vonatkozó szerződéseinket és nagy örömünkre a szakmai közösség is rendkívüli érdeklődéssel fogadott bennünket” – tette hozzá Bódis Ákos.

A NETASQ forrásainak jelentős részét fordítja kutatás-fejlesztésre. A vállalat 2010-ben 10 új megoldást is piacra dobott, többek között a hálózati biztonság területén a KKV-k és a nagyvállalatok számára fejlesztett, a VMware és a Citrix által is tanúsított virtuális tűzfal termékkínálatot. Az új V sorozathoz tartózó virtuális tűzfalak azonos katonai szintű biztonságot nyújtanak, mint a cég hardveres IPS tűzfalai. A NETASQ Event Analyzer eszköz archiválási szabályok hozzáadásával garantálja a biztonsági házirendek nyomon követését és a compliance előírások betartatását. Az új NETASQ NG-1000 és NG-5000 IPS tűzfalak a nagyvállalatok és az adatközpontok számára biztosítják az informatikai szolgáltatások folyamatosságát és a védett hálózat kiemelkedő teljesítményét. Az értékesítés ebben a szegmensben dinamikusan nőtt, a vállalat több mint 50 százalékos növekedést könyvelhetett el a 2009-es évhez viszonyítva.

A kereskedelmi sikerrel koronázott technológiai áttörések jutalmául a NETASQ képviselői tavaly több rangos díjat is átvehettetek. Ilyen kitüntetés volt például a "Deloitte Technology Fast 50" rangsor keretében odaítélt OSEO-díj, vagy a Banque Palatine Prix de l'Ambition-díja. A Gartner független piaci elemző októberi Magic Quadrant for Unified Threat Management jelentésében pedig a "látnokok" közé sorolta a NETASQ vállalatot.

Kulcsszavak: +céginfo Netasq

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55