Windows 7: 350 millió eladott licenc 18 hónap alatt

Kiss Ádám Zoltán, 2011. május 22. 12:12

A Microsoft hivatalos adatai alapján április végére a vállalat 350 millió Microsoft Windows 7 licencet értékesített világszerte, mindösszesen 18 hónap leforgása alatt. A hetes Windows sikere mára már feledtette a korábbi változat nem túl fényes teljesítményét.

A Microsoft nem publikálta, hogy a 350 millióból mennyi volt az új PC-kkel eladott, úgynevezett előre installált operációs rendszer és mennyi dobozos, upgrade illetve mennyiségi licenc fogyott, de ez a szám így is magért beszél. Korábbi ilyen mérföldkőnek mondható értékesítési adat volt a megjelenést követő első év végére elért 240 milliós darabszám, illetve az ez év január második felére elért 300 millió is.

Ezt az eredményt annak fényében is érdemes nézni, hogy az elmúlt 18 hónap a világválság jegyében telt, a világ PC eladásai sosem látott mértékben zuhantak. A Microsoft mindent meg is tesz azért, hogy partnereit segítse új windowsos PC-k eladásában. Az egyik ilyen ötlet Angliában indult el, a Microsoft aloldalt hozott létre, ahol az új Windows operációs rendszereket futtatni képes eszközöket, notebookokat, asztali PC-ket, mobil eszközöket a felhasználók szempontjából elsődleges funkció szerint csoportosította és az egyes csoportokban az árkategóriák legjobbjait kiemelte.

A Microsoft által kigondolt The Collection megoldás: http://www.microsoft.com/uk/windows/thecollection/

A Microsoft vezetői szerint ez az elképzelés csökkenti a teljesítményre és a beszállítókra helyezett szokásos hangsúlyt és inkább a designbeli különbségekre és a felszereltségre hívja fel a figyelmet.

Kulcsszavak: Windows 7

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

Stabil áramellátás a Thermaltake tápegységével

A Thermaltake, a prémium toronyházak, tápegységek, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bemutatta a Toughpower TF3 1550 W-ot, egy csúcskategóriás ATX 3.0 tápegységet, a nagy teljesítményű rendszerek teljes energiaellátására tervezve. A két fejlett, 12+4 pines kábellel kompatibilis, natív PCIe 12V-2x6 moduláris interfész az új technológiával stabilabb támogatást biztosít a következő generációs hardvereknek. A kiváló 80 PLUS Titanium hatékonyságával és az Intel szabványainál szigorúbb specifikációkkal a Toughpower TF3 1550 W kiváló minőségű és stabil áramellátást biztosít a túlhajtást kedvelők PC-ihez. 

2024. március 22. 16:11

A Note Air3 sorozat a tökéletes e-papír notebook a számodra!

Lépj be a jegyzetelés jövőjébe a Note Air3 sorozattal, ahol az innováció és az egyszerűség találkozása újradefiniálja a produktivitást! Akár a monokróm e-papír tűéles tisztaságára, akár a színek élénk sokoldalúságára vágysz, ezek a táblagépek páratlan írási élményt kínálnak, és arra tervezték őket, hogy növeljék a koncentrációt és a kreativitást. Csatlakozz a digitális jegyzetelés forradalmához és fedezz fel egy olyan világot, ahol a zökkenőmentes technológia találkozik az írás időtlen művészetével!

2024. március 21. 16:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05