MagyarBrands díjat nyert a BalaBit
A BalaBit idén első ízben kapta meg a MagyarBrands díjat, mellyel a legkiválóbb magyar márkákat jutalmazzák.
Október 6-án hozták nyilvánosságra a MagyarBrands program idei díjazottjait. A két kategóriában – fogyasztói és üzleti márkák – kiosztott díjakat azoknak a vállalkozásoknak ítéli oda a Superbrands Magyarország zsűrije, amelyek a hazai gazdaság sikerét testesítik meg és méltón képviselik azt határainkon innen és túl.
A Superbrands Magyarország az elmúlt évben úttörő kezdeményezésként indította útjára a MagyarBrands programot, mely a magyar márkák összegyűjtésére, értékelésére és díjazására vállalkozott. A MagyarBrands címet elnyert márkák a védjegyadatbázisból és a pályázó márkákból kerültek ki. A díj odaítélése pedig számszerűsíthető kritériumok alapján történt, amelyet egy önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése egészített ki. Az értékelést hét indikátor súlyozott átlaga alapján végezték, amelyek között szerepet kapott a márka hazai története, ismertsége, a cég tulajdoni viszonyai, a hazai foglalkoztatottak száma, a menedzsment összetétele, illetve a márka reputációja és identitása.
A BalaBit az üzleti márkák kategóriájában érdemelte ki a díjat, melynek elnyerésében a vállalat kiemelkedő minőségű termékei, a több mint tíz éve tartó töretlen fejlődése és a nemzetközi piacon elért sikere játszották a legfontosabb szerepet.
Kapcsolódó cikkek
- Az „Év információbiztonsági diplomadolgozata”
- Szeptember 30-ig lehet jelöléseket leadni a legjobb IT-újságírói címre
- Szegvári János lett a BalaBit partnerfejlesztési vezetője
- Négy BLI díjat nyertek a Canon vállalati termékei
- Megnyitotta első vidéki fejlesztőközpontját a BalaBit
- Sikeres a BalaBit nemzetközi stratégiája
- Megújult az IT szakma teljesítményét elismerő Gyurós Tibor-díj
- Kovács Attila díjat kapnak ősszel a legjobb informatikai újságírók
- Számítógép kapta az év embere Webby-díjat
- Újra átadják a VOLTfolió Kulturális Médiadíjat
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.