Okos otthonok Samsung eszközökkel

Széll Zoltán, 2013. január 18. 13:05

A Samsung számos újdonságot mutatott be a CES 2013 rendezvényen, a világ legnagyobb elektronikai szakvásárán. Ezek közös vonása, hogy tulajdonosaik otthonukat hatékonyabbá és jobbá tehetik velük – ez a Smart Home (Okos Otthon).

Az utóbbi években egyre nagyobb teret nyert az energiatakarékosság a technológia területén, egyre több fogyasztó tartja fontos kérdésnek, a vásárlást meghatározó szempontnak az energiafogyasztást. Ez egyrészt környezetvédelmi szempontból fontos, másrészt pedig a pénztárcákra is hatással van – egy jól kiválasztott hűtőszekrény vagy mosógép éves szinten jelentős összeget spórolhat a családi kasszának.

 

A Samsung termékeinek közös vonása ezért, hogy a leghatékonyabb megoldásokat tartalmazza az energiatakarékosság, a tartósság és a praktikum területén. Erre jó példa a Samsung RB31FERNBSS, amely A+++-os energia-besorolása révén mintegy 60 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt, mint egy átlagos, „A” besorolású készülék.

A Smart Home koncepció azonban nemcsak az energiafogyasztásról szól. Különösen a lakótelepi vagy kisebb lakásokban élők vannak tisztában azzal, hogy sok esetben mekkora problémát jelent a megfelelő kapacitású mosógép vagy hűtőszekrény elhelyezése a nem elég nagyra tervezett konyhában vagy fürdőszobában. Ilyen esetekben fontos a gondos tervezés, az, hogy egy eszköz külső méretét meghazudtolóan nagy legyen belül. Ez a trend a hűtők és a mosógépek esetében is teret nyert: a Samsung WF1802WFVS típusú mosógép annak ellenére, hogy mindössze 45 cm méretű, 8 kilogrammos kapacitással bír, ami eddig eggyel nagyobb méretű gépek sajátja volt.

 

A fentiek mellett a harmadik meghatározó tényező, amely a Samsung mérnökeit vezette a háztartási elektronika megtervezésekor, az idő volt. Ezen eszközök célja ugyanis, hogy feladatukat kiváló minőségben, de lehetőleg minél gyorsabban lássák el, ezzel időt takarítva a családoknak. Erre jó példa a NE58F9710SR tűzhely, amelynek 164 literes sütőtere két különálló részre osztható, így egyszerre két különböző étel is készíthető benne eltérő hőmérsékleteken, anélkül, hogy a főétel és a desszert illata összekeveredne.

 

Mindezek mellett egyéb intelligens megoldásokkal is ellátták a mérnökök az idei újdonságokat. Sok feledékeny ember tudná értékelni a CES innovációs díjával kitüntetett NE597N0PBSR indukciós tűzhelyet, amely a Samsung Boil Alert technológia segítségével megelőzi, hogy az étel kifusson: a tűzhely nem csak jelzi, ha a rajta fövő étel felforrt, de egyúttal a hőt is csökkenti.

 

Hasonlóan érdekes a T9000 hűtőszekrény, amelynek ajtaján beépített LCD-kijelző található, amelyen egyéb alkalmazások mellett az okos-mobilokról jól ismert „Evernote” alkalmazás fut. Ennek segítségével a családtagok fotókat, videókat vagy akár recepteket is megoszthatnak egymással, valóban interaktív üzenő-fallá téve sok háztartás centrumát, a hűtőszekrényt.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09