Az Apple kiadta az iOS frissítését

Czipperer Dia, 2013. március 20. 11:30

A cégóriás tegnap kiadta az iOS 6.1.3-as verzióját, amelyben fejlesztések mellett hibajavítások is vannak, többek között a mumus lock screen bug kiküszöbölése is.

A frissítés egyik legfontosabb eleme, hogy sikerült megoldani a „lock screen bug”-ot, vagyis a képernyő lezárása hibát, amely a potenciális gazemberek számára lehetővé tette, hogy könnyedén feloldják a jelszóval védett, lezárt képernyőket.

 

Ez a hiba lehetőséget nyújtott arra, hogy megkerüljék a képernyő feloldás lépéseinek sorozatát (lásd az alábbi YouTube videón). Ez a hiba már az iOs 6.1 verziójának megjelenése óta létező probléma (január 28.), a 6.1.2-es változatban sem sikerül kiiktatni a képből.

 

Bizony, egy ilyen jellegű hiba esetén közel két hónap is sok idő. A korábbi verzió előnyére legyen mondva azonban, hogy sikerült kiküszöbölnie az „Exchange calnder bug”-ot, amely felelős volt a gyenge akkumulátor élettartamért, és a kirívó hálózathasználatért.

 

A mostani verzió minden kompatibilis iPhone-hoz, iPadhez és iPod Touch-hoz elérhető. A frissítés iTunes-on és OTA-n keresztül is telepíthető. Az utóbbinál a Setting > General > Software Update lépéseket kell követni.

 

Forrás: Techspot.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05