Fordított áfát javasol az IT-szektorban a Microsoft Magyarország ügyvezetője

MTI Sajtóadatbank, 2013. április 25. 08:28

A fordított áfa bevezetését javasolja a magyar informatikai (IT) piacon Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezetője, aki szerint a már több uniós ország által alkalmazott gyakorlattal 25-30 milliárd forint plusz adóbevételhez jutna a költségvetés. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöki posztjára pályázó szakember szerint ezzel párhuzamosan a fekete-szürke gazdaság mérete is jelentősen mérséklődne, nem veszélyeztetve több mint ezer munkahelyet a szektorban.

Az ügyvezető az MTI-nek elmondta: az IVSZ tagjainak is előnyös lenne a fordított áfa bevezetése, mivel minél magasabb az általános forgalmi adó, annál inkább vannak jelen az egyes piacokon azok a "fekete bárányok", akik nem a versenyben akarnak érvényesülni, hanem az adóelkerülés révén megszerzett helyzeti előnyükkel. Úgy vélte, az IT-szakmában ez a jelenség egyre kritikusabb méreteket ölt, 100 milliárd forint értékű szoftver és hardver kerül évente úgy forgalomba Magyarországon, hogy nem fizetik be utánuk az áfát.
 

Papp István szerint az üzletinek egyáltalán nem mondható modell lényege, hogy több lépcsőn keresztül, export-import ügyletként feltüntetve a tranzakciókat, elbújtatják a tényleges tevékenységet, illetve az adott szereplők a láncban nem fizetik meg az adót.
 

Papp István az okozott károkról elmondta: sokszor a magyarországi IT-szakma fontos részét jelentő disztribútorok - akik az ágazat legjelentősebb foglalkoztatói közé tartoznak - kerülnek nehéz helyzetbe, mert a "fekete bárányok" 15-25 százalékkal alacsonyabb áron kínálják a termékeket. S ez annak ellenére is így van, hogy a kiemelt partnerek elvileg a mindenkori disztribúciós áraknál kedvezőbb árakon szerzik be a hardver és szoftver termékeket. Ráadásul a fekete kereskedelem több mint 1000 munkahelyet is veszélyeztet.
 

Ezen túlmenően a szürke és fekete importból származó termékek elterjedése egyformán csökkenti a fogyasztók érdekeinek védelmét és a gyártók magyarországi eredményét. Ez utóbbi azért is káros, mert ezáltal csökken a multik integrátor szerepe. Nem beszélve arról, hogy az olcsó import miatt az adókat és járulékokat megfizető hazai gyártók további, szinte behozhatatlan hátrányba kerülnek.
 

"Közel húszéves tapasztalat alapján állítható, hogy ilyen árelőnyt becsületes úton a hivatalos és hatályos pénzügyi szabályok maradéktalan betartásával nem lehet elérni" - mondta Papp István, a Microsoft ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az adókerülő cégek egyre erősödő jelenlétükkel a becsületesen dolgozó és adózó cégeket hozzák nehéz, mondhatni lehetetlen helyzetbe. Éppen ezért IVSZ-elnöki szakmai programjának egyik fontos része az iparág megtisztítása, amihez szerinte erőteljes kormányzati nyomásra, egységes piaci fellépésre, szigorúbb szabályokra és a számos EU-tagállam gyakorlatában működő fordított áfa-fizetési rendszerre van szükség.

Kulcsszavak: jog trend Microsoft-hu adó ITC IT

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05