KRESZ-tanulás a fotelból is

Czipperer Dia, 2013. szeptember 10. 16:45

Hazánkban is egyre jobban terjed az e-learning, ami a nyugati országokban már bevett gyakorlatnak számít. Itthon a KRESZ-tanfolyamoknál is alkalmazzák.

Biztos sokan bizalmatlanok az internetes kurzusokkal kapcsolatban, a visszajelzések pozitív képet mutatnak. A számítógépes tanulás egyrészt sokkal rugalmasabb, költséghatékonyabb, másrészt pedig, amitől sokan tartanak, eredményes is.

 

Nálunk a KRESZ-tanfolyamoknál is bevezették ezt a megoldást. A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) akkreditálta az e-learning szolgáltatást, ami már több száz autósiskolánál elérhető. Ezzel olyanok is letehetik a kreszvizsgát, akik nem tudnak hetente egyszerre több órát szánni arra, hogy KRESZ-tanfolyamra járjanak.

 

Ez a képzési rendszer évente több mint 100 ezer embernek nyújt lehetőséget arra, hogy más módon, rugalmasan és olcsóbban tegyenek KRESZ-vizsgát.

 

A rendszer előnye, hogy „okos”, vagyis megjegyzi azt, hol tartottunk, ha kilépünk belőle, így ugyanonnan folytathatjuk. Szintén előny még, hogy már a tanulás alatt megismerkedhetünk azzal a környezettel, amivel a vizsga alatt is találkozunk, ezáltal a vizsgasikeresség aránya is nagyobb, és előnye, hogy az ország bármely pontjáról lehet csatlakozni.

Kulcsszavak: e-learning KRESZ internet

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09