Steve Jobs háza történelmi jelentőséggel bír

Czipperer Dia, 2013. szeptember 24. 17:25

A kaliorniai Los Altosban található 2066 Crist Drive nem akármiről nevezetes: Steve Jobs itt élte kamasz éveit. Ám a helyszín nem csupán emiatt képvisel immáron jelentős történelmi értéket.

A kis Los Altos-i házban nemcsak az Apple egykori feje lakott, hanem még egy jelentős dolog kapcsolódik ide. A házhoz tartozó garázsban szerelte össze Steve Jobs és Steve Wozniak 1975-ben az első 50 Apple 1 számítógépet. 9 hónappal késő pedig létrejött az Apple Computer Inc., és a vállalat jelenlegi helyére, Cupertinóba költözött.

 

 

A Los Altos-i történelmi bizottság most úgy döntött, védetté nyilvánítja az épületet, amelyben évekig lakott Jobs: egészen pontosan hetedik osztályos volt, amikor ideköltözött nevelőszüleivel, és főiskolás koráig itt élt.

 

A helyszín védetté nyilvánításának fő kritériuma, hogy az ott élő személynek a kaliforniai nemzeti történelem szempontjából kiemelkedőt kellett alkotnia élete során: az Apple 1 számítógép azt hiszem, nem hagy kétséget efelől.

 

Forrás: Techspot.com

Kulcsszavak: Apple 1 ház Apple Steve Jobs

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05