Energiamérő mobilapp az MVM-től

Czipperer Dia, 2013. október 24. 10:27

Idén ősszel 50 éves a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM), amely az okostelefon-használók számára kedveskedik egy energiamérő alkalmazással. Az appot kifejezetten iOS és Android rendszerekre fejlesztettét. A „Mozgásban az energia” névre keresztelt app különlegessége, hogy a telefon tánc, futás, kerékpározás vagy sétálás közben a felhasználó mozgását érzékeli, az energiát kalóriában méri, majd átkonvertálja Wattba.

Az MVM új alkalmazást fejlesztett, amely célja, hogy felhívja a figyelmet az energiatermelés és energiabiztonság iránti felelősségre, valamint a tudatos energiafelhasználás fontosságára.

 

Az alkalmazás iOS és Android felhaszálók számára is elérhető, és segítségével saját mozgásukat mérhetik és tárolhatják okostelefonon. Ezeket pedig másokkal is megoszthatják e-mailben vagy Facebookon is. 

 

Az applikáció átlagértékekkel (nem, kor, testmagasság, stb.) számol, ezért hozzávetőleges értékeket ad. Úgy működik, hogy érzékeli, mikor mozdul el a telefon, és az eltelt idő alapján számolja ki, mennyi az elégetett kalória.

 

A program ingyenes, és már elérhető a két platform alkalmazásáruházában, az Apple Store-ban ás a Google Playben „Mozgásban az energia” néven.

 

 Google Play és iTunes QR-kód

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05