Kegyelmet sürgetett Snowdennek a The New York Times

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 2. 17:51

Az új év második napján elnöki kegyelmet vagy legalább vádalkut sürgetett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező amerikai informatikus, Edward Snowden számára a The New York Times.

Az amerikai liberális napilap szerkesztőségi cikkében rámutatott, hogy a Moszkvába szökött informatikus, akit az Egyesült Államokban kémkedéssel és lopással vádolnak, bűncselekményt követhetett el, ám ezzel "nagy szolgálatot tett" hazájának. 

 

"Figyelembe véve annak az információnak a hatalmas értékét, amelyet feltárt, valamint azokat a visszaéléseket, amelyeket nyilvánosságra hozott, Snowden többet érdemel egy olyan életnél, amelyet örökös száműzetésben, rettegésben és szökésben kell leélnie" - írta a The New York Times.
Az NSA által folytatott adatgyűjtést a közelmúltban, egy ellenében két szövetségi bíró is alkotmányellenesnek találta.

 

A lap cáfolta Barack Obama elnöknek azt az augusztusban tett kijelentését, miszerint az általa aláírt, a közérdekű bejelentést tevőket védelmező rendelet lehetővé tette volna Snowden számára, hogy egyszerűen a feletteseihez forduljon az általa észlelt visszásságok miatt, ezzel elkerülve a kiszivárogtatás miatti büntetőjogi felelősségre vonást. Az elnöki direktíva ugyanis kizárólag a hírszerző szervek hivatalos állományára, nem pedig az olyan szerződéses munkatársakra vonatkozik, mint amilyen az informatikus volt. 

 

A szerkesztőségi cikk kitért arra is, hogy Snowden állítólag két felettesénél is panaszt tett az általa tapasztalt visszaélések miatt, de azok semmit sem tettek.

 

 

"Ha valaki felfedi, hogy kormányzati hivatalos személyek rutinszerűen és szándékosan megsértették a törvényt, akkor azt a személyt nem fenyegetheti életfogytiglani börtön, amelyet ugyanaz a kormányzat szab ki rá" - hangzott a szerkesztőségi állásfoglalás.

 

A The New York Times arra is emlékeztetett, hogy az NSA egy belső vizsgálat szerint is évente több ezer alkalommal megsértette a magánszféra sérthetetlenségére vonatkozó szövetségi törvényeket és túllépte a hatáskörét. Az ügynökség feltörte a jelentős adatközpontok kommunikációs kapcsolatrendszerét, és amerikaiak millióira vonatkozó adatokat gyűjtött. 

 

A lap felhívta a figyelmet arra is, hogy James Clapper, a nemzeti hírszerzés igazgatója ez utóbbi ténnyel kapcsolatban hazudott a márciusi kongresszusi meghallgatásán, ám ezzel kapcsolatban mindeddig nem indult vizsgálat.

 

Hasonlóképpen kegyelmet kért Snowdennekszintén a mi napon a brit The Guardian is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05