Guccifer feltörte a román hírszerzés főnökének elektronikus postafiókját

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 7. 19:36

Egy ismert álnevű hacker (Guccifer) feltörte George Maiornak, a román belföldi hírszerző szolgálat (SRI) főnökének elektronikus postafiókját - közölték kedden romániai sajtóorgánumok.

Sorin Sava, a SRI szóvivője megerősítette a Mediafax hírügynökségnek az információt. Közölte, hogy olyan postafiókról van szó, amelyet Maior még hírszerzői főnökké való kinevezése előtt hozott létre. Ezt oktatói tevékenységével kapcsolatos levelezésre használta, és egy asszisztense kezelte - mondta a szóvivő. Hozzátette: megteszik a szükséges intézkedéseket, a "kis Guccifernek" is számot kell adnia tetteiért a törvény előtt - mondta Sava.
 

Az internetes kalóz áldozatainak lajstromára már sok külföldi személyiség felkerült. Ő törte fel tavaly többek között Colin Powell volt amerikai külügyminiszter elektronikus postafiókját, és nyilvánosságra hozta egy román szociáldemokrata politikusnő Powellnek küldött személyes leveleit és fényképeit. Az amerikai politikus emiatt magyarázkodásra kényszerült, és cáfolta, hogy megcsalta volna feleségét.
 

A Mediafax idézte a Thesmokinggun.com című portált, amely úgy tudja, hogy a Guccifer nevű hacker áldozatainak listája hosszabb, mint gondolták, hiszen többek között a Bush és a Rockefeller család tagjainak a postaládáját törte fel, de más hírességek, például Steve Martin színész személyes leveleihez és dokumentumaihoz is hozzáfért.

fotó: gawker.com

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52