Hasznos újdonságokkal bővül a Skype

Czipperer Dia, 2014. február 17. 14:53

Új funkciókkal gazdagodik a népszerű chatprogram, a Skype. A több eszközön csevegő felhasználók számára hasznos újításokkal érkezik. A frissített verzió már ingyen elérhető.

Megújul a Skype több eszközös szinkronizálása oly módon, hogy függetlenül attól, hány eszközre vagyunk bejelentkezve, mindegyiken ugyanazt látjuk majd. Vagyis ha elkezdünk egy barátunkkal csevegni mobiltelefonunkon, de táblagépen szeretnénk később ezt folytatni, ott is megjelenik az addig másik eszközön folytatott beszélgetés, vagyis minden eszközön ugyanazok az előzmények jelennek meg. Például egy, már olvasott üzenet szinkronizálása egy másik eszközre nem új üzenetként jelenik meg, hanem az aktuális állapotot mutatja a program.
 


A vállalat szerint a javítások között további fejlesztések is vannak, mint például a szolgáltatás optimalizálása a jobb üzemidő biztosítása érdekében, valamint a gyorsabb indítás és újraindítás.

 

A Skype néhány hónap múlva vezet be egy újabb hasznos funkciót, a több eszközös szinkronizálás továbbfejlesztett változatát. Az értesítéseket nem úgy kezeli majd a program, hogy ahány eszközön vagyunk bejelentkezve, annyi helyen küldi el, hanem a szoftver észleli, melyiken vagyunk aktívak, és csak ott jelez számunkra.

 

Forrás: Pocket-lint.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05