Huawei Talk Band B1 – headset egy okoskarkötőben

Czipperer Dia, 2014. február 26. 12:41

A Huawei is megveti a lábát a hordható eszközök piacán. Ahogy az már korábbi hírekből sejthető volt, a vállalat az MWC-n leplezte le első okoskarkötőjét, a TalkBand B1-et, amely fülesként is használható.

Óra, fitneszeszköt és headset egyben a Huawei TalkBand B1 névre hallgató karperece. A vállalat a Mobile World Congressen (MWC) leplezte le az 1,4 hüvelykes OLED panellel ellátott kütyüjét. A masina NFC-n és Bluetooth 4.1-en keresztül is párosítható okostelefonokkal, valamint támogatja a vezeték nélküli hívások kezelését is a levehető Bluetooth fülhallgatónak köszönhetően.
 


Egy fitneszeszköz az okosórák funkcionalitásával

 

Az OLED kijelzőn működő kapcsolat esetén az időn kívül láthatók a hívások, üzenetek is. Ha éppen nincs idő előkapni a telefont a zsebből, az TalkBanndel is fogadhatók a hívások. Nem kell felemelni a kezünket hozzá, elég csupán kipattintani a helyéről, és a a fülünkre helyezni.

 

A karperec beépített mozgásérzékelővel rendelkezik, ezáltal képes számolni a megtett lépéseket, elégetett kalóriákat, és alvásunkat is figyelemmel kíséri. A „smart alarm”, vagyis intelligens ébresztés funkció pedig lehetővé teszi, hogy a készülék optimális időben ébresszen minket, így kipihentebbnek érezhetjük magunkat (persze, ha sikerül időben lefeküdni, és rábízhatjuk magunkat a kütyüre). 

 

Bírja a strapát és a vizet

 

Az eszköz könnyen tölthető USB kábelen keresztül (a port a szíj végén található), és egy töltéssel folyamatos használat mellett 7 órát is cseveghetünk vele. Készenléti üzemmódban pedig akár két hetet is bír. Erről a 90 mAh-es akkumulátor gondoskodik. A készülék vízálló, így akár fürödni is lehet benne.

 

 

 

 

 

Egyelőre még csak Huawei eszközökkel – többek között a szintén MWC-n bemutatkozott MediaPad X1-gyel – kompatibilis, ám hamarosan más Android, iOS és Windows Phone rendszerű készülékekkel is használható lesz (okostelefonnal és táblagéppel egyaránt).

 

A TalkBand több színben is kapható lesz. Első körben Kínában debütál 99 eurós kezdőáron (átszámítva nagyjából 30 ezer forint), a szélesebb körű értékesítés csak később veszi kezdetét.
 

 

 

Forrás: Wired.co.uk, CNET.com

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09