Videóalapú tolmácsszolgáltatás indult hallássérülteknek

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 18. 08:46

Hallássérültek kommunikációját segítő, videóalapú tolmácsszolgáltatás indult. Orbán Viktor miniszterelnök szerint az új rendszerrel olyanoknak is megadatik a munka lehetősége, akik fogyatékosságuk miatt eddig nem tudtak dolgozni. Az új megoldás jelenleg teszüzemben működik.

A kormányfő a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) budapesti székházában tartott ünnepségen hangsúlyozta: a fogyatékossággal élők munkanélkülisége az elmúlt négy évben 40 százalékkal csökkent, ma 16 ezerrel többen dolgoznak közülük, mint korábban.

 

A videótolmács program körülbelül 70 ezer, később pedig, ha beválik, akár százezer ember életét is megkönnyítheti majd. Ez esély arra, hogy a hallássérülteket teljes egészében be lehessen vonni a társadalom közös életébe, és hogy tovább javuljon a foglalkoztatottságuk.

 

Az elmúlt évek eredményei közül Orbán Viktor kiemelte, hogy Magyarország a világon elsőként ratifikálta a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezményt, és "tekintélyes pozíciónk van a világban" a jelnyelv elismerésével kapcsolatban is. Emlékeztetett, hogy az alaptörvény is védi a jelnyelvet.

 

A miniszterelnök közölte továbbá, hogy az Új Széchenyi Tervben a fogyatékossággal élő, illetve halmozottan hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének növelésére 44 milliárd forintot fordítottak, amiből 900 millió forint jutott a hallássérültek javára. „Felesleges ember nincs, mindenkire szükség van" - zárta szavait Orbán Viktor.

 

Az 526 millió forintos beruházással létrejövő, országos lefedettségű kontakt videótolmácsolási rendszer például hivatali ügyintézéskor, a munkahelyen vagy egészségügyi ellátások alkalmával segítheti a siketeket, a siketvakokat és a nagyothallókat.
 

 

A rendszer kétféleképpen vehető igénybe. Ha az ügyfelek eltérő helyszínen vannak, a hallássérült felhívja a videórendszeren keresztül a tolmácsot, aki azonnal hívja a kért halló személyt, így a jeltolmácson keresztül a hallássérült és a halló ember hatékonyan kommunikálhat egymással. Ha a hallássérült ügyfél azonos helyszínen tartózkodik azzal a halló társával, akivel kommunikálni akar, felhívja a rendszer segítségével a tolmácsot, aki így videón keresztül van jelen. A párbeszéd akadálymentesítése igény szerint jelnyelven, írásban vagy hangzó nyelven történik.

 

A 2015. február 28-ig tartó próbaidőszakban csak érvényes Sinosz-tagsággal rendelkező hallássérültek vehetik igénybe ingyenesen a szolgáltatást. A tervek szerint a legtöbb kormányablakot is akadálymentesítik majd, ahol a hallássérültek térítésmentesen érhetik el a videotolmácsot. 
    

A hétfői rendezvényen Kósa Ádám, a Sinosz elnöke, európai parlamenti (EP) képviselő - jeltolmács közreműködésével - kiemelte, hogy régi álmuk válik válóra a videótolmács szolgáltatással. Mint fogalmazott, a hallássérültek akkor érik el a valódi esélyegyenlőséget, ha a társadalom aktív tagjai lehetnek. Az új szolgáltatás éppen ezt segíti, e rendszerrel ugyanis a siketek, a siketvakok és a nagyothallók a társadalom egyenjogú polgáraivá válhatnak.

 

Fotó: Kormany.hu, Botár Gergely

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05