Még márciusban debütál az Office iPad verziója

Czipperer Dia, 2014. március 19. 10:13

A The Verge információi szerint a Microsoft már kiküldte a meghívókat egy jövő heti sajtóeseményre, ahol bemutatják az Office iPad verzióját, egyben ez lesz az első olyan alkalom is, ahol az új Microsoft vezér, Satya Nadella nyilvános beszédet tart.

Ha minden igaz, jövő héten, március 27-én mutatják be San Franciscóban a Microsoft Office iPad verzióját. A The Verge forrásaira hivatkozva arról is ír, hogy Nadella maga fogja leleplezni az új programot.

 

A szoftver iPhone-ra optimalizált változata tavaly mutatkozott be. A felhasználók akár öt mobileszközt is hozzáadhatnak fiókjukhoz, melyek közül a Windows Phone és RT eszközöket ingyen. A jelentés szerint az iPad verzióban a usereknek arra is lehetőségük nyílik majd, hogy létrehozzanak illetve szerkesszenek dokumentumokat Wordben, Excelben és PowerPointban is.

 

Az Office iPad verziójának bemutatása tökéletesen illeszkedik Nadella által kifejtett stratégiához, amely a felhőszolgáltatásokat állítja előtérbe, különösen a mobileszközök tekintetében. A Microsoft már korábban elkezdett nyitni afelé, hogy alkalmazásait és szolgáltatásait többféle platformon elérhetővé tegye, ezen a héten hétfőn például a One Note Mac verzióját mutatták be. Az iPadra optimalizált Office lehet a betetőzése a szabadgondolkodású platform stratégiának.

 

Forrás: Mashable.com, Kép: TheVerge.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09