A Mozilla megnevezte az új vezérigazgatót

Czipperer Dia, 2014. március 25. 16:17

Brendan Eich, a vállalat korábbi műszaki igazgatója lesz a Mozilla új vezérigazgatója. Eich kezdetektől a csapat tagja.

A Mozilla megtalálta Gary Kovacs méltó utódját. Jay Sullivan volt egy évig a vállalat ideiglenes vezetője, aki most távozik a Mozilla vezetői székéből. Helyét Brendan Eich veszi át, aki műszaki vezetőként dolgozik a vállalatnál 2005 óta. Eich a Mozilla.org társalapítója is egyben (1998), és nevéhez fűződik a Javascript megalkotása is (1995). Korábban a Netscape-nél dolgozott fejlesztőként.

 

 

Brendan Eich nemrég egy interjút adott a Mobile World Live-nak, amelyből kiderült, hogy a jövőben nagyobb figyelmet szentelnek majd a Firefox OS-nek. Beszélt a Mozilla stratégiájáról, miszerint a Firefox OS-t más eszközökre is kiterjesztenék az okostelefonokon kívül. Elmondta, hogy nyitottak az új partnerek felé, év elején a Panasonickal kötöttek partneri megállapodást okostévé fronton, amely egy remek példája annak, hogyan alkalmazzák a Firefox operációs rendszert más eszközökön.

 

Forrás: Mobileworldlive.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09