10 éves a Gmail

Czipperer Dia, 2014. április 1. 13:01

A Google levelezőrendszere tíz éves születésnapját ünnepli. 2004. április 1-je óta érhető el hivatalosan a szolgáltatás, amely azóta hosszú utat tett meg.

Tavaly már áttekintettük a Gmail kilenc éves pályafutását, melyből öt év a béta fázisban telt (2009-ig). 2006-ban már gyors ütemben elkezdett nőni a szolgáltatás népszerűsége, februárban pedig a chat szolgáltatás is elérhetővé vált. Ezt követte áprilisban a Google Calender.

 

2008-ben jelent meg az első Android alkalmazása a szolgáltatásnak a T-Mobile G1 telefonjára, amely azóta számos frissítésen esett át, és eddig több mint egymilliárd alaklommal töltötték le a Google Play Store-ból. A levelezőrendszer iOS appja később, 2011 novemberében jelent meg, és azóta rendszeresen frissítik, és akár már öt különböző felhasználói fiók között is lehetővé teszi a váltást.

 

2010-ben egy fontos változást eszközölt a Google „Priority Inbox” néven, amelynek köszönhetően a bejövő levelek három mappába kerültek: „fontos és olvasatlan”, „csillagozott” valamint a „minden más” kategória szerint oszlottak meg.

 

Ahogy már korábban is írtunk róla (lásd a lenti infografikát is), minden év tartogatott valamilyen újdonságot a felhasználók számára. 2011-ben volt az oldal nagy dizájnátalakítása, amikor a profilképek is megjelentek már a beszélgetéseknél, és a postaláda megjelenítésére is többféle lehetőséget kínált a Google (kényelmes, barátságos és kisméretű).

 

A tavalyi szintén jelentősnek mondható átalakításra pedig biztosan sokan emlékeznek, amikor a bejövő levelek különböző fülek alá kerültek attól függően, hogy normál, közösségi média értesítésekről illetve promóciók levelekről van szó.

 

Már az idei év újítása, hogy a Google alapbeállítássá tette a levelek titkosítását, és továbbfejlesztette, ami azt jelenti, hogy a Google szervereire érkező levelek szintén titkosak. Szintén ebben az évben jelentették be azt a megoldást is, hogy leiratkozhatnak a felhasználók a promóciós levelekről egy mozdulattal.

 

Íme a tavalyi infografika, amely a Gmail kilenc évét mutatja be: 

 

 

 

Forrás: Mashable.com

Kulcsszavak: Gmail Google szülinap

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05