A Nokia felfüggeszti a Lumia 2520 európai értékesítését

Áramütést okozhat a töltő

Czipperer Dia, 2014. április 20. 15:10

A Nokia tegnap bejelentette, hogy felfüggeszti Lumia 2520 táblagépeinek értékesítését több európai országban, ahol kaphatók a modellek, mert gondok akadtak a készülék töltőjével.

A vállalat tavaly, a Nokia Worldön, Dubaiban bemutatkozott táblagépének, a Lumia 2520-nak gondok akadtak AC-300-as töltőjével, ezért a finn gyártó úgy döntött, felfüggeszti a készülék értékesítését több európai országban is: Ausztriában, Dániában, Finnországban, Németországban, Oroszországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban.

 

A Nokia elmondása szerint nagyjából 30 ezer készülék érintett a probléma kapcsán, beleértve azt a 600 hálózati töltőt is, amelyet az USA-ban értékesítettek. Ahogy kifejtették, a töltő műanyag fedele számos esetben meglazulhat és leválhat, így a belső alkatrészek könnyen áramütést okozhatnak. A felfüggesztés azonban nem terjed ki az USA-ban eladott darabokra, csak kifejezetten a töltőkre, ugyanis ezeket ott külön lehet megvásárolni.

Eddig személyi sérülés nem történt, ám a vállalat figyelmezteti a  felhasználókat, hogy ne használják a töltőt a vállalat további utasításáig. Ám ez egyúttal azt is jelenti, hogy magát a táblagépet sem tudják használni, ugyanis a készülék töltéséhez szükség van erre a speciális töltőre.

 

A Nokia arról sem beszélt, mikor lesznek elérhetők megfelelő minőségű töltők az egyes modellekhez, melyeket természetesen ingyen kicserélnek. A töltőket egyébként nem a Nokia gyártotta a modellekhez, hanem egy külső vállalat munkája.

 

Akinek AC-300-as típusú töltője van (ezt kifejezetten a Nokia Lumia 2520-hoz tervezték), és szeretne több információt megtudni, azt kérik, hogy az alábbi oldalon vegye fel a vállalattal a kapcsolatot.

 

Forrás: Techspot.com

 

Kulcsszavak: hiba töltő Lumia 2520 Nokia

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05