Milliárd feletti árbevételt és bővülő hazai információbiztonsági piacot prognosztizál a CDSYS

forrás: Prím Online, 2014. május 19. 11:19

A Compliance Data Systems Kft. a tavalyi 655 millió forintos árbevétel után, ami az előző évhez képest 50%-os növekedést jelentett, idén már 1 milliárd forintot meghaladó forgalommal számol. A hazai adatszivárgás elleni védelem szakértője az alakulása óta eltelt hat évben a legnagyobb, magyar tulajdonú IT biztonságra fókuszáló vállalkozássá növekedett, és a legnagyobb globális szállítók megoldásait forgalmazva jelentősen bővítette ügyfélkörét. A CDSYS a hazai piacot információbiztonsági szempontból már érettnek látja arra, hogy a következő években utolérje a nyugat- európai fejlettségi szintet, ehhez azonban a nagyvállalatok és az állami szektor után a kkv szektor növekedése is elengedhetetlenül szükséges.

A megalakulása óta tartó dinamikus növekedésnek köszönhetően a vállalat 4 év alatt ért a félmilliárdos határ közelébe. A 2012-es év 446 millió forintos árbevétele után, 2013-ban 50%-os növekedéssel 655 millió forint bevételt könyvelhettek el, amely az idei évben várhatóan meghaladja az 1 milliárd forintot, így akár a tavalyi év duplázását is jelentheti. A jelentős növekedést az ügyfélkör bővülése mellett az IT Biztonsági közbeszerzési eljárásokban elért sikerek adták.

„Előremutató, hogy megszületett az információbiztonsági 2013. évi L. törvény, ami úgy gondoljuk hozzá fog járulni az államigazgatásban az átlagos biztonsági szint emelkedéséhez. A törvény konkrét megvalósításában még sok kérdés fog felmerülni, tapasztalat még kevés van, de a törvény mellett a biztonságtudatosság emelése és a megfelelő technikai megoldások alkalmazása is kiemelten fontos. Mivel minden az adatvagyonunk, bizalmas adataink körül forog, így biztosak vagyunk benne, hogy a CDSYS hozzá tud járulni az állami szervek információbiztonságának javításához.” – nyilatkozta Egerszegi Krisztián, a CDSYS ügyvezető igazgatója.

Fejlődik a magyar piac: a nagyvállalatok és az állami szektor mellett, késve ugyan, de élénkül a középvállalkozások érdeklődése
A nagyvállalatok, közöttük kiemelten a szenzitív adatok sokaságával dolgozó pénzügyi szolgáltatók már évek óta tudatosan figyelnek az IT biztonsági kockázatok csökkentésére és kivédésre. Az elmúlt évben a többi iparágban és a kisebb vállalatoknál is érezhető azonban fejlődés a CDSYS szakembereinek tapasztalata alapján. Ez a trend a nemzetközi és hazai piaci elemzők szerint is folytatódni fog Magyarországon, így a vállalatok IT és IT biztonsági költései és beruházásai növekedni fognak az idei évben.

„Még mindig a nagyvállalati és államigazgatási megrendelések mozgatják a biztonsági piacot, de a támadók mindig a könnyebb ellenállás felé mennek, így a kisebb cégeknek is védekezni kell. A lassúság, vagy késedelem akár a cég „életébe” is kerülhet. Egy jól átgondolt stratégia mentén, kapkodás nélkül, nem mindig az éppen legújabb és legmodernebb megoldást kipróbálva kell az IT biztonságot megvalósítani. Csak biztos alapokra építkezve lehet a bizalmas adatokat, az üzleti titkokat megvédeni. Az adatszivárgás elleni védelemnek ma már minden cég számára alapvetőnek kellene lenni.” – folytatta Egerszegi Krisztián.

A CDSYS tavalyi DLP felmérését a legnagyobb részben a kkv szektor képviselői töltötték ki. Ebben a szektorban jelentős növekedés várható az IT biztonsági megoldások piacán, ahol legfőképpen a költséghatékony komplex megoldásokat keresik a vállalatok. Az adatszivárgás elleni védelem tekintetében a felmérés alapján elmondható, hogy nem történt jelentős előrelépés, sőt az olyan új trendek rohamos terjedésével, mint a felhő vagy a BYOD a biztonsági kockázatok is jelentősen növekedtek. Ennek fényében nem meglepő, hogy az adatszivárgások anyagi veszteségei jelentősen emelkedtek 2013-ban, de sok vállalatnál még így sem történik érdemi utólagos intézkedés.

Sok esetben a döntéshozók a már megszokottá vált gazdasági válságra és folyamatos költségcsökkentési kényszerre való hivatkozással vetik el az IT biztonsági fejlesztéseket, miközben a napról-napra rohamosan növekvő számú incidens kényszerítő erejét figyelmen kívül hagyják. Ahelyett, hogy a lényegesen olcsóbb védekezést választanák, sok esetben a sokkal drágább utólagos tűzoltás lehetőségét választják.

A mobileszközök használatának jelentős növekedése, a szabályozás hiánya, a hanyag munkatársak és a rosszindulatú programok egyre veszélyesebbé válása mindenképpen az adatvédelmi megoldások fokozottabb használatát, a megfelelő vállalati szabályozás kialakítását és a preventív megközelítést sürgeti.

A magyar sikertörténet


A 2008-ban alakult CDSYS az Identity and Access Management, illetve Magyarországon elsőként az adatszivárgás elleni védelmi megoldásokkal (DLP) kezdte működését a Sun Microsystems és a Symantec partnereként. Először ezeken a területeken vált piacvezetővé, de napjainkra az IT biztonság témakörét teljesen felölelő gyártó-független szolgáltatóvá nőtte ki magát a vállalat, amelynek ügyfelei között több neves pénzintézet és biztosító is található. Az elmúlt és az idei évben nagy hangsúlyt fektettetek a kis- és középvállalkozásoknak szánt megoldások bővítésére, így például az idei évtől forgalmazzák a piacvezető UTM gyártó, Fortinet termékeit is. A CDSYS együttműködik az Oracle, a Symantec, a CA, a McAfee, a ForgeRock, a Novell, a Juniper vállalatokkal, valamint kizárólagos forgalmazói a VeriSign SSL termékeknek is. Ügyfeleik között jelentős a pénzintézetek és biztosítók – az Allianz Hungária, a CIB Bank, az Erste Bank, FHB Bank, a Fundamenta-Lakáskassza, és az UniCredit Bank – mellett nagyvállalatok is megtalálhatóak, így például az E.ON Hungária vagy a Richter Gedeon.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36