Fény derült az IFS titkára

forrás: Prím Online, 2014. május 27. 16:37

Martin Gunnarsson, a vállalatirányítási szoftvereket fejlesztő IFS kutatásért és stratégiáért felelős igazgatója a napokban arról beszélt egy rendezvényen, hogy mi a titka a sikernek. Mint mondta két dolog van, ami kell a sikerhez, legyen szó a sportról, a zenéről, a szerelemről, az üzletről vagy bármiről: ezek a szenvedély és a bátorság.

A szenvedély tölti fel az embert energiával, hogy ne adja fel, a bátorság pedig ahhoz kell, hogy higgyünk az ötletünkben, az elképzelésünkben. Mint elmondta, cége az IFS teljes mértékben függ a munkatársaik és partnereik szenvedélyétől és bátorságától. Ugyan a siker mérhető számokban, de ugyanolyan fontos, hogy a munkavállalók megállják és megtalálják a helyüket a munkában, mert ez a hosszú távú siker alapja.

Talán ezért is került az IFS Svédországban az első tíz közé a legjobb munkahelyek listáján, ráadásul az ötödik egymást követő évben folyamatosan. Roger Arnroth, az IFS HR igazgatója szerint azért remek munkahely az IFS, mert pozitív kultúrája van a cégnek; az alkalmazottak bíznak a menedzsmentben és általános, hogy a vezetők jó kapcsolatot ápolnak a kollégákkal. Az is hozzájárul a sikerhez, hogy a cégnél mindenki szereti a munkáját, és büszke arra a termékre vagy szolgáltatásra, amit előállítunk. A cégnél olyan a munkakultúra, hogy a munkatársak segítenek egymásnak, megosztják a kihívásokat egymással.

De vannak más fontos összetevői is a sikernek. A társaságnál mindenki nagyon komolyan veszi a visszajelzéseket, folyamatosan törekednek a megújulásra, keresik a fejlesztendő területeket, hogy a társaság minden nap előre tudjon lépni.

Nincs ez másként az IFS magyar leányvállalatánál sem. Az IFS Hungary Kft. legutóbb márciusban végzett ügyfelei bevonásával egy 360 fokos felmérést, amelynek keretében minden munkatárs értékelte saját magát, vezetőit, közvetlen munkatársait, valamint az ügyfelek is értékelték a munkatársakat – tudtuk meg Weiszbart Zsolttól, az IFS Hungary Kft. ügyvezető igazgatójától.

Forrás: http://blogs.ifsworld.com/2014/05/ifs-in-the-hall-of-fame/

Kulcsszavak: vállalatirányítás IFS

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09