Bárki kipróbálhatja a vaklicites eljárást

forrás: Prím Online, 2014. november 11. 11:27

A MAGYOSZ elkészítette a vaklicites eljárás folyamatát bemutató alkalmazását. A demonstráló felületen bárki kipróbálhatja, hogyan licitálnak a gyártók. 

AZ OEP félévente vaklicites eljárást alkalmaz az azonos hatóanyagú és hatáserősségű készítményekre, ahol a piaci szereplők úgy licitálnak a saját termékeik árára, hogy nem látják a versenytársakét. A vaklicit célja a generikus készítmények árának és ezáltal a gyógyszerkassza kiadásainak csökkentése.

 

A vaklicit első teljes évében, 2012-ben 7,5 milliárd forintot takaríthattak meg a betegek. 2013-ban további 2,5 milliárd forinttal csökkentek a betegterhek, így 2013-ban összesen 10 milliárd forinttal kellett kevesebbet fizetniük gyógyszereikért.

 

 

A MAGYOSZ létre hozott egy olyan alkalmazást, mellyel kipróbálható ez a vaklicit metódus. A szervezet honlapján található demonstráló felületen bárki kipróbálhatja, hogyan licitálnak a gyártók.

 

Aki szeretné kipróbálni, hogyan is működik ez az eljárás, egy kitalált szer, az Almaicin árát változtathatja, a többi termékre (szintén fiktív gyógyszerek) más gyártók licitálnak. A folyamat végén kiderül, melyik 'gyógyszer' a legolcsóbb, és ezt magyarázó feliratokkal is érthetőbbé teszik.

 

A MAGYOSZ új, innovatív alkalmazását a H2Online Kft-vel együttműködésben készítette. A vaklicit virtuális modellhez kattintson ide!

Kulcsszavak: alkalmazás aukció online

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55