Új őrület a YouTube-on – telefontok lufiból [Videó]

Czipperer Dia, 2014. december 1. 16:37

Mindössze pár forint kell ahhoz, hogy házilag is gyárthassunk telefontokot. Kicsit furcsán hangzik, mert az is. De nem csak az ötlet: a megvalósítás is. A YouTube-on tűnt fel egy videó arról, hogyan lehet otthon lufiból telefontokot készíteni, mely csak néhány másodpercet vesz igénybe, ha valakinek elsőre sikerül a manőver.

A YouTube-on terjed egy videó, amely azt mutatja be, hogyan tudunk otthon, olcsón egyszer használatos telefontokot készíteni. A lufiból készült tok ötlete nem csak agyamentnek tűnik, valóban az is.

 

Kíváncsiságból érdemes kipróbálni, de kétlem, hogy ezt bárki is használná a mindennapok során. Arról nem is beszélve, hogy ha ki kell vennünk a telefont ebből a „praktikus” tokból, nos, utána egy kicsit nehézkes visszavarázsolni rá. Ha esetleg a lufi mégsem szabadt ki, lehet kísérletezni, de nem érdemes, hiszen a videón is látszik, hogy még a „gyakorlott” feltaláló kísérlete is először kudarca fulladt.

 

Ám, ha nem szeretnénk kiszedni, mert úgy véljük, menő, és minden fontos vezérlést el tudunk végezni az érintőképernyővel, akkor sem túl szerencsés, hiszen minden gombot és nyílást eltöm, arról nem is beszélve, hogy mivel egy lufiról van szó, valójában a telefont sem védi a komoly behatásoktól.

 

Kulcsszavak: videó tok telefon

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05