Online képzési programot indít a NIH

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 17. 13:14

Az Európai Unió Horizon2020 keretprogramjában való sikeres szereplés elősegítésére online képzési programot indít a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) februárban a hazai kis- és középvállalkozások részére - jelentette be Korányi László, a hivatal elnökhelyettese.

A programban való regisztrációt követően ingyen hozzáférhetővé teszik az e-learning tananyagot a hivatal honlapján, első körben január 15-éig lehet jelentkezni.

Az A jövő innovációs bajnokai címmel induló online képzés három modult tartalmaz: az egyik általános áttekintés nyújt az Európai Unió 2014-2020 között 80 milliárd euró forrást tartalmazó keretprogramjáról, a második részben jogi és pénzügyi tanácsokat adnak, a tananyag harmadik fázisában a pályázatok kitöltését mutatják be, illetve gyakorlati tapasztalatokat tesznek közzé sikeres pályázatokról - ismertette Csuzdi Szonja, a NIH főosztályvezető-helyettese a tananyag elemeit.

A főosztályvezető-helyettes felhívta rá a figyelmet, hogy az Európai Unió a Horizon2020 programban új szemléletként bevezette az kkv-k fejlesztését célzó egyéni pályázati lehetőséget a javarészt nemzetközi konzorciumi részvétel mellett.

A magyar kkv-k eddig eredményesen szerepeltek a tavaly megnyílt Horizon2020 kkv-fejlesztési pályázaton, de mivel folyamatos a beadási lehetőség, és a keret nincs tagországra lebontva, a hivatal az online képzéssel is segíti az érdeklődőket a pályázaton való indulásban, a sikeres szereplésben - mondta Csuzdi Szonja.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09