A Curiosity lehet, hogy megoldotta a marsi hegy talányát

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 19. 13:24

A NASA bejelentése szerint a Curiosity űrszonda kutatócsoportja úgy véli, meg tudják magyarázni, miért emelkedik hatalmas hegy az űrjármű landolási helyén, a Gale-kráterben.

Egy hatalmas hegy emelkedik a Curiosity landolási helyén. A BBC News számolt be arról, hogy a kutatócsoport úgy gondolja, a hegy üledékrétegekből áll, melyek tavak vizéből rakódtak le, és sok tízmillió év alatt feltöltötték a mély medencét. A szelek csak később alakították ki a ma látható, öt kilométer magas csúcs körüli alacsony síkságot.
    

Ha a feltevés igaznak bizonyul, azt jelentheti, hogy a világ sokkal melegebb és nedvesebb volt történetének első kétmilliárd évében, mint korábban vélték. Az ősi Marsnak erőteljes esőzésekben-havazásokban lehetett része egy időben, hogy a nedvességtartalom megmaradhasson.
    


Ennek következményeként talán óceán is hullámzott valaha a vörös bolygó felszínén. 
„Ha évmilliókon át létezik egy tó, akkor a légköri nedvességhez szükség van egy állandó víztömegre, amely megakadályozza, hogy a Gale tava elpárologjon – magyarázta Ashwin Vasavada, a Curiosity-projekt helyettes vezetője.    

 

A Gale-hez hasonló kráterek közepén gyakran található egy domb, amely akkor keletkezik, amikor a medencét kialakító aszteroida- vagy üstökösbecsapódás után a talaj igyekszik visszanyerni eredeti formáját. A Sharp-hegy azonban túlzottan nagy, hogy létrejöttét ezzel lehessen magyarázni. 
    

A Curiosity több mint egy éven át végzett geológiai megfigyeléseket, miközben dél felé, a nagy csúcs irányába haladt. Eközben üledékrétegek csíkjainak sokaságát figyelte meg, ezeket valószínűleg ősi folyók rakhatták le.
   

Minél délebbre tartott, annál világosabban látszott, hogy a folyamtevékenység deltákat és állóvizeket hozott létre a medence közepén. A valóban árulkodó jel az üledékágyak lejtése volt: az űrszonda megfigyelte, hogy mind a hegy felé lejtenek.
    

Ez arra utal, hogy a kráter pereméről a víz lefelé, a Gale közepe felé haladt, ott összegyűlt. Évmilliók alatt ennek az állóvíznek a sziklás üledékrétegei halmozódtak egymásra, és alakították ki a Sharp-hegy mai csúcsát.
    

Az orom ma büszkén emelkedik ki, mert a szelek több száz évmillió alatt mélyre vájták a kráter külső pereme és a mai csúcs közötti talajt - mondták a projektben résztvevő tudósok.
   

 

Forrás: BBC.co.uk

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05