iPad segítségével landolt egy repülőgép

Czipperer Dia, 2015. február 12. 15:18

Egy meghibásodott repülőgép kényszerleszállást hajtott végre, ám a körülmények nem voltak teljesen hétköznapiak. Az elektromos rendszer leállt, ráadásul sötét volt. Még jó, hogy volt egy iPad a fedélzeten.

Meghibásodott egy repülőgép elektromos rendszere a leszállás előtt Észak.Amerikában. Az utasok, akik a járaton ültek, örülhetnek, hogy 2011-ben engedélyezték az iPadek pilótafülkében történő elhelyezését. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) év végén, decemberben engedélyezte az iPadek használatát, azonban szigorúan kizárólag az utastérben.

 

A gép eredetileg Wyomingból repült volna Wisconsinba, azonban az elekromos rendszer váratlan leállás miatt végül Rapid Cityben landolt. Ráadásul sötét is volt, amely még tovább nehezítette a helyzetet.
 

 

A pilóta mindössze egy, a fedélzeten lévő iPadre támaszkodhatott a landolás során. Ezzel tudott végül elnavigálni a repülőtérig, a készülék ugyanis mérte a sebességet és a magasságot is.

 

A légi irányítókat sem tudták értesíteni, mivel teljesen megszakadt minden kapcsolat gépen, így végül egy kevésbé használt kifutópályán értek földet.

 

Mint kiderült, a futóművet sem tudták kiengedni a rendszer leállása miatt, így csak a szerencsén múlott, hogy senki sem sérült meg.

 

Forrás: Mirror.co.uk

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09