Akvizíciókkal terjeszkedik a Vidanet

forrás: Prím Online, 2015. március 13. 11:28

Az előző évek sikeres gyakorlatát folytatva 2014-ben újabb akvizíciókat hajtott végre a Vidanet, melynek eredményeként az elsősorban a nyugat-magyarországi régióban szolgáltató távközlési vállalat országos szinten kínál internet-előfizetést. A cég rekord árbevétellel zárta az évet, a szektort érintő különadókkal korrigált eredménye pedig elérte a gazdasági válság előtti szintet.

A távközlési szolgáltatásokat nyújtó Vidanet Zrt. évek óta folytat sikeres akvizíciós politikát. Ennek keretében 2012-ben Csorna, Kapuvár és Fertőd térségében, 2013-ban a harkányi régióban vásárolt fel hálózatokat, és indította el szolgáltatásait. A vállalat a tavalyi évet újabb két sikeres akvizícióval zárta: Siófok környékén összesen 14 településen kezdte meg működését, míg a BTel és az Alta Internet ADSL ügyfeleinek átvételével az egyik legnagyobb országos internet-szolgáltatóvá lépett elő. „Fontosnak tartjuk, hogy minden településen a legszélesebb kínálatunkat tegyük elérhetővé – így például a több mint 100 csatornát tartalmazó digitális kábeltévé csomagunkat –, ezért az akvirált területeken minden esetben jelentős beruházást és átfogó hálózatfejlesztést hajtunk végre” – emelte ki Sátor Csaba, a Vidanet Zrt. vezérigazgatója.

Pénzügyileg is erős évet zárt a Vidanet

A területi növekedés mellett a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a Vidanet az elmúlt évben 19 százalékkal növelte előfizetőinek számát, így közel 100 ezer magyar háztartásban nyújt internet-, kábeltévé-, illetve telefonszolgáltatást. A növekedés a pénzügyi mutatókban is megnyilvánul: a vállalat árbevétele 13 százalékkal szárnyalta túl a 2013-as szintet, és megközelítette az 5,7 milliárd forintot, miközben a különadókkal korrigált EBITDA elérte a gazdasági válság előtti szintet.

Kulcsszavak: ViDaNet

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09