Open IT: ez a konferencia Mozilla-fanoknak kötelező

forrás: Prím Online, 2015. április 17. 15:28

Brian King, a Mozilla európai közösségi menedzsere előadásával indul most szombaton az Open IT szabad szoftverekkel és szabad tartalommal foglalkozó konferencia.

A világ legnagyobb közművének az európai régiójáért felelős közösségi menedzsere előadásával indul az Open IT konferencia április 18-án, azaz most szombaton. Az eseményen a résztvevők kérdésekkel is bombázhatják a Firefox böngészőről is ismert Mozilla munkatársát.

Az Open IT szervezői több mint 350 résztvevőre számítanak, az előzetes regisztrációk alapján tehát sietve be kell jelentkezniük azoknak, akik meg szeretnék hallgatni a világ legjobb közösségi fejlesztőcégének tartott Mozilla európai helytartóját.

Az előadás apropója, hogy az idei tanévben két egyetemi és egy főiskolai kurzus is indult, amely e-learning oktatással a web alapú mobilalkalmazások, webappok készítésébe és a Firefox OS mobiloperációs rendszerre irányuló fejlesztésbe vezeti be a diákokat. Mivel ez a tananyag a Kárpát-medencei Online Oktatási Centrum tananyaga, így ezeket a tantárgyakat a Coursera vagy az Udacity rendszereihez hasonlóan bárki felveheti, megtanulhatja és elvégezheti.

Céljuk megmutatni a konferencia vendégeinek a nyílt forráskódú, szabad szoftverekkel megvalósítható feladatmegoldásokat, a szabad szoftvereket, a nyílt adat és nyílt kultúra működését és az ezeken a projekteken dolgozó hazai közösségeket. Az előadások magyar nyelven, három teremben zajlanak, kezdő szinttől a haladóig.

Érintik a felhasználói programok és a különféle Linux-variánsok bemutatását, a szoftver üzemeltetés lehetőségeit kisvállalati mérettől a hatalmas felhőkig. Bemutatkoznak a szabad szoftverek mellett a szabad kultúra, szabad tudás és az adatok (például térképészet) közösségi gyűjtőhelyei is. Terítékre kerülnek fejlesztéssel kapcsolatos témakörök, valamint a szabad szoftverek használatának jogi aspektusai is.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05