Szökőmásodperc: mintha megállna az idő

Czipperer Dia, 2015. június 30. 13:23

Június 30-án egy extra másodpercet kapunk ajándékba. A NASA elmagyarázta, pontosan miért.

A mai, keddi nap, vagyis június 30-a egy leheletnyivel hosszabb lesz, mint egy átlagos nap. Ennek oka, hogy egy plusz másodperc, vagyis egy szökőmásodperc adódik hozzá a naphoz. Mindez azért lehetséges, mert a Föld forgása egy picit lelassul időről időre, így szükséges beiktatni egy úgynevezett szökőmásodpercet.


Egy átlagos nap 86 400 másodpercből áll. A csillagászati időt tekintve azonban nem ennyi a pontos érték, hanem 86 400,002 másodperc. Mindezt tehát a Föld forgásának graduális lassulása okozza, amely a Nappal és Holddal való kölcsönhatásból adódik. Ez alapesetben egy szemvillanásnak felel meg, mely most összeadódott, és így lett belőle pontosan egy másodperc.

 

A kutatók szerint 1820 óta nem volt pontosan 86 400 másodperc hosszúságú egy nap, mindig volt vlaamennyi eltérés. 1972-ben vezették be először a szökőmásodpercet, majd egészen 1999-ig nagyjából évente volt egy-egy plusz másodperc évente. Aztán a szökőmásodpercek kevésbé gyakoriak lettek. Most egy a júniusi a negyedik 2000 óta. 

 

A NASA többek között azt is kifejtette, hogy ez a jelenség nem annyira fekete és fehér, amilyennek tűnik, ugyanis nem csupán összeadódnak az értékek, hanem komoly méréseket is végeznek folyamatosan, ugyanis az időjárási tényezők is hatással vannak rá, ezért fordulhatott elő az, hogy az elmúlt 15 évben csupán – a mostanival együtt – 4 ilyen szökőmásodpercet iktattak be.

 

 

Forrás: NASA.gov

 

Kulcsszavak: NASA tudomány Föld idő

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05