Itthon a streaming versenyez a torrenttel

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 1. 13:49

A torrentekkel szemben már versenyképesek azok az oldalak, amelyek jól kategorizált, akár személyre szabott ajánlórendszerrel rendelkező, szerkesztett felületen kínálják a tartalmakat.

A mozikban fontosabb premierfilmek esetében még ma is jellemző, hogy akár éjjellátó készülékekkel is figyelhetik a nézőket, mivel korábban többen is megpróbáltak fényképezőkkel, kamerákkal felvenni egy-egy filmet, hogy torrent oldalakon osszák meg. Néhány évvel ezelőtt a Vasember 3 című film a premier napján Magyarországról került fel a világhálóra. A forgalmazók akkor több produkció esetében is úgy döntöttek emiatt, hogy késleltetik a magyarországi bemutatókat.

Az elmúlt években háttérbe szorultak a rögzített zenei hanghordozók is, egyre inkább okostelefonon hallgatunk zenét. Az egyik telekommunikációs cég felméréséből kiderült, Magyarországon még mindig jelentős szerepe van az illegális letöltésnek, de már messze nem olyan mértékben, mint korábban. Ennek az az oka, hogy megjelentek azok a digitális szolgáltatások, amelyekkel elérhető az online zenehallgatás, így a zenét már nem kell letölteni.

Jellemző az is, hogy a magyar felhasználók a kipróbálásig nem szeretnek fizetni, de ha valami megtetszett nekik, akkor hajlandóak a pénztárcájukba nyúlni.

Az illegális letöltésekről nincsenek pontos adatok, csak megbecsülni lehet, hogy ez évente mekkora kárt okoz. Szinger András, az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda főigazgatója szerint a kár nagyságrendileg biztosan eléri a milliárdos szintet. A jogszerűtlen letöltések ellen a hazai zenei, filmes jogosultak által közösen létrehozott ProArt nevű szervezet és az Artisjus is küzd.

A zenei streaming szolgáltatások elterjedésének azonban számos pozitív hatása lehet. Azzal, hogy fokozatosan nő a jogszerű szolgáltatások piaca, egyre többen fordulnak a megfizethető árú és a jó minőségű tartalom felé. Ha legálisan és korlátlanul szeretnénk zenét hallgatni, ma már többféle streaming szolgáltatás közül választhatunk, és van olyan is, amelynél előfizetési díjat sem kell fizetni.

Szinger szerint az ingyenes torrentekkel szemben már versenyképesek azok az oldalak, amelyek jól kategorizált, akár személyre szabott ajánlórendszerrel rendelkező, szerkesztett felületen kínálják a kultúrát, így a felhasználóknak nem kell hosszasan böngészniük a torrentoldalakon mások által megosztott, bizonytalan minőségű tartalmak között.

forrás: Kossuth Rádió, Közelről / hirado.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50