ReadyPay – a mobil kártyaelfogadó
„A ReadyPay egy egészen új, a kis és középvállalatok életét megkönnyítő, a készpénzkímélő elektronikus fizetésre való gyors átállást lehetővé tevő megoldás” – mondta Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások vezérigazgató helyettese.
A kisméretű ReadyPay mPOS mobil bankkártya-olvasó terminál elfér akár egy zsebben is, így ideális mozgásban lévő kereskedők, szolgáltatók számára is, tette hozzá Király István, aki úgy vélte az eszköz igen hasznos lehet többek között az online megrendelt termékek, csomagok kiszállításakor az utánvétes fizetésnél, illetve taxikban, vagy olyan vállalkozások esetében, akik eddig nem rendelkeztek hagyományos kártyaolvasó terminállal. Mint mondta, a valamennyi Magyarországon forgalmazott kártyatípussal használható ReadyPay kedvező feltételekkel, alacsony, mindössze 4 990 forintos beruházással teszi lehetővé a biztonságos készpénz nélküli fizetést.
A Vodafone ReadyPay szolgáltatása az OTP Bankkal, mint pénzügyi szolgáltatóval és a kártyaolvasó terminálok és a biztonságos tranzakciók piacán világszerte vezető francia Ingenico Group magyar leányvállalatával együttműködésben valósult meg. A szolgáltatás kiépítésében a MasterCard is részt vett.
„Az OTP Bank nagy hangsúlyt fektet arra, hogy termékeivel és szolgáltatásaival személyre szabott megoldásokat kínáljon, figyelembe véve a folyamatosan változó ügyféligényeket. A bankkártyás fizetés lehetősége ma már az alapvető vásárlói elvárások közé tartozik, így örömmel álltunk egy olyan megoldás kidolgozása mellé, amellyel egyszerű és költséghatékony módon egyre több vállalkozás számára lehet biztosítani a kártyaelfogadást” – a mondta el Kovács Antal, az OTP Bank Lakossági Divíziójának vezérigazgató-helyettese.
„Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy mind lakossági, mind vállalati ügyfeleink számára a pénzügyeik mindennapi intézését megkönnyítő, ugyanakkor teljesen biztonságos megoldásokat dolgozzunk ki. Várakozásunk szerint rövid időn belül népszerűvé válik ez az innovatív megoldás, amelynek segítségével dinamikusan nőhet a kártyaelfogadói lefedettség Magyarországon a kis- és középvállalati szegmensben.” – tette hozzá Kovács Antal.
Szabó Gábor, az Ingenico Group Magyarországért felelős vezetője: „Büszkék vagyunk rá, hogy a Vodafone Magyarország az Ingenico Group innovatív mPOS megoldását, és az OTP Bank elfogadói környezetét választotta, hogy bevezesse saját mobil készpénzmentes fizetési szolgáltatását. A Vodafone Magyarország igényei szerint kifejlesztett megoldás lehetővé teszi a kis- és mikrovállalkozások számára, a biztonságos és zökkenőmentes bankkártyás fizetés bevezetését. Az okostelefonon vagy tableten futó Vodafone alkalmazás, az Ingenico ICMP terminál és az azon telepített fizetési program, valamint a kapcsolódó háttérrendszer a legszigorúbb biztonsági előírásokat is kielégíti, egyúttal egy könnyen használható, egyszerű felületet nyújt a kereskedőknek a bankkártyás fizetések nyilvántartására és tárolására” – mondta el Szabó Gábor.
„A MasterCard üdvözli a Vodafone ReadyPay elindulását, hiszen olyan területeken is elérhető válik a kártyás fizetés, ahol eddig nem volt jelen. Ezzel egy újabb lépést teszünk a készpénzmentes társadalom felé vezető úton. Az okostelefonok elterjedésével a mobil bankkártya-olvasó terminál kézenfekvő megoldás azoknak a kereskedőknek, amelyek eddig csak készpénzt fogadtak el, de szívesen változtatnának ezen. Így tovább folytatódhat az elektronikus fizetési módok használatának bővülése, ami az ügyfelek még professzionális kiszolgálása mellett a gazdaság fehéredéséhez is hozzájárul - mondta Eölyüs Endre, a MasterCard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.
A ReadyPay mPOS terminál a vele bluetooth kapcsolattal párosított okostelefon, vagy táblagép segítségével kapcsolódik az internetre. A fizetési tranzakció az okoseszközre telepített Vodafone ReadyPay alkalmazás segítségével kezdeményezhető a fizetendő összeg megadásával. Ezt követően a kártyabirtokos az mPOS terminál segítségével leolvashatja bankkártyáját vagy mobiltárcáját, illetve szükség esetén beütheti PIN kódját. A fizetési tranzakció ezután a hagyományos bankkártya leolvasóknál megszokott módon zajlik le az OTP banki rendszereiben, amelynek eredményéről az okoseszközre telepített Vodafone ReadyPay alkalmazásra és emailben is értesítés érkezik az elfogadóhoz. A bankkártya birtokosa megadhatja érvényes email címét, így a fizetési folyamat befejezésekor a tranzakció eredményéről visszaigazolást is kaphat.
ReadyPay fizetési útmutató:
A ReadyPay kétféle konstrukcióban érhető el. Az „Alap” csomag havi díja bruttó 7990 Ft, az első 6 hónapban a banki jutalék 0%, abban az esetben, ha a bankkártyás forgalom mPOS terminálonként nem haladja meg a havi bruttó 1 millió forintot. 1 millió forint kártyaforgalom felett, illetve a 7. hónaptól a banki jutalék: 1,25%. A nagyobb, úgy nevezett „Extra” csomag havidíja bruttó 12 990 Ft, ebben az esetben a 24 hónapos határozott idejű szerződés teljes időtartama alatt a bank mobil bankkártya-olvasó terminálonként havi bruttó 1 millió Ft bankkártyás forgalomig nem számol fel banki jutalékot.
Videó a ReadyPay működéséről:
Kapcsolódó cikkek
- Hencidára érkezett a Vodafone Digitális Iskola Program
- A Vodafone ügyfelei a legelégedettebbek
- Vodafone táblagépek iskoláknak
- Az évtized végére 5G lesz Ausztráliában
- Majd másfélszer akkora mobilinternet forgalom az ünnepek alatt
- Többszörösére nő az SMS-forgalom karácsonykor, de éves szinten így is csökkenő tendenciát mutat
- Kiugró növekedés a Vodafone karácsonyi adatforgalmában
- Több ezer hátrányos helyzetű diák életét változtatja meg a Vodafone Digitális Iskola Program
- Online fizetési rendszert indított a Simple
- Elektronikus szerződéskötésre áll át a Vodafone
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.