Új, teljesen integrált következő generációs tűzfalmegoldásokat mutatott be a Cisco

forrás: Prím Online, 2016. március 30. 11:13

A Cisco új fejlesztéseket jelentett be következő generációs tűzfal (Next-Generation Firewall, NGFW) megoldásaihoz. A vállalat első, teljesen integrált, fenyegetés-központú Cisco Firepower Next-Generation Firewall (NGFW) megoldásai a vállalatok biztonsági kockázatainak kezelésére és csökkentésére fókuszálnak.

A Cisco bemutatta Security Segmentation Service tanácsadói szolgáltatását is, amely a szabályozásokat, a behatolások elszigetelését, a fenyegetések felderítését, a tartalombiztonságot és az adatszivárgás elleni védelmet is magában foglaló biztonsági ellenőrzések létrehozásában segíti a szervezeteket.

 

 

„A korábbi NGFW megoldásokat ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy lakás biztonsági rendszerének kialakításakor elsősorban az ablakok és az ajtók védelmére koncentrálnak. Az újfajta megközelítés ugyanakkor a behatolók elleni védelem mellett inkább az azonosításra és a felderítésre helyezi a hangsúlyt, függetlenül attól, hogyan szeretnének bejutni otthonunkba” – mondta Ács György, a Cisco regionális hálózatbiztonsági szakértője.

 

Fenyegetés-központú Firepower NGFW

A Cisco új megoldásával a felhasználók egyszerűen menedzselhetik és frissíthetik a védelmet a végpontoktól a hálózatokon át a felhőig. A Cisco Firepower NGFW az alkalmazások kezelése mellett azonosítja és megállítja az ismert és ismeretlen fenyegetéseket is. 

 

A Cisco Firepower NGFW az iparágban elsőként köti össze a felhasználóktól és az általuk használt alkalmazásoktól származó összefüggés alapú adatokat a fenyegetésekről szóló információkkal, és a szabályozások végrehajtásával. A megoldás automatizálja és finomhangolja a biztonsági intézkedéseket, hatékonyabbá téve a sérülékenységek és fenyegetések áttekintésén alapuló védelmet. 

 

Integrált irányítás, valamint támadás felderítés és reagálás

Az új Cisco Firepower NGFW megoldások jelentősen felgyorsítják, egyszerűsítik és hatékonyabbá teszik a támadások felderítését és az ezekre való reagálást. A rendszer egyesíti a Cisco tűzfal-technológiáját és iparágvezető védelmi szolgáltatásait. Ezek az alkalmazások átláthatósága és irányítása mellett a következő generációs behatolásmegelőző rendszert (IPS), az Advanced Malware Protection (AMP) megoldást, és a reputáció alapú URL szűrést is magukban foglalják.

 

Új Firepower eszközök a nagyteljesítményű alkalmazásokhoz

A Cisco bemutatta a közepes-, és nagyméretű vállalkozásoknál futó nagyteljesítményű alkalmazásokhoz fejlesztett Cisco Firepower 4100 Series eszközeit. Ezek a tűzfalak nagy kapacitású és alacsony késleltetésű fenyegetés-vizsgálati képességgel rendelkeznek, amelyek megfelelnek az adatközponti környezet igényeinek is. A megoldások az elsők között biztosítanak 40 GbE sebességű hálózati kapcsolatot, egy rack-egységnyi méretben.

 

 

Firepower Management Center integrált biztonsági megoldásokkal

Az új Cisco Firepower Management Center egységes menedzsment felületet biztosít a felhasználók számára. Az eszköz megosztott információkat, összefüggés-tudatos működést, és folyamatos szabályvégrehajtást biztosít a Cisco Firepower NGFW, illetve a Cisco más biztonsági és hálózati megoldásai számára. 

 

Kulcsszavak: biztonság tűzfal Cisco

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09