Az MVM NET értékesítheti hazánkban elsőként a legnagyobb európai internetforgalom-cserélő szolgáltatásait

forrás: Prím Online, 2016. április 18. 10:41

Az MVM NET Zrt. a világ egyik vezető, Európa legnagyobb internetforgalom-cserélőjének, a frankfurti „DE-CIX”-nek (Deutscher Commercial Internet Exchange) a hivatalos viszonteladójává vált. Ezzel az MVM Csoportba tartozó telekommunikációs társaság az első Magyarországon, amely ilyen jogosultságot szerzett.

„A viszonteladói státusz megszerzésének célja, hogy kiemelt üzleti partnereink, a magyarországi, valamint közép-kelet-európai nagykereskedelmi üzletfeleink számára a gerinchálózati kapacitások bérbeadása mellett értéknövelt, versenyképes szolgáltatásokat kínálhassunk Európa legnagyobb internetforgalom-cserélő központjában. Az új szolgáltatások nagyban hozzájárulnak stratégiai céljaink megvalósításához, hogy növeljük szolgáltatói szerepünket mind a hazai, mind pedig a regionális piacokon” – mondta Krénusz Kornél, az MVM NET Zrt. vezérigazgatója a bejelentés kapcsán.

 

Az, hogy az MVM NET hozzáfér a DE-CIX platformhoz, lehetővé teszi partnerei számára, hogy azok forgalmat cserélhessenek más résztvevőkkel. A szolgáltatás elsődleges előnye, hogy közvetlen és szabályozható kapcsolatot biztosít a világ egyik vezető, Európa legnagyobb internetforgalom-cserélőjéhez megfizethető áron. Az MVM NET 2014. óta teljes jogú tagja a DE-CIX platformnak, mostantól arra is lehetősége lesz, hogy a szolgáltatásokat viszonteladóként értékesíthesse saját, 100Mps-től 10Gbps-ig elérhető kapacitású portján az internetforgalom-cserélő ponton. Az MVM NET mindezek mellett az első olyan társasággá is vált, amely a budapesti internetforgalom-cserélő, vagyis a BIX ViP viszonteladó szerződését megkötötte az Internet Szolgáltatók Tanácsával. Utóbbinak köszönhetően a társaság képes a BIX szolgáltatásait Budapesten kívül is nyújtani átlátható feltételek mellett. Azzal, hogy az MVM NET szabályozható hozzáféréssel bír a BIX platformon, hozzásegíti a cég hazai és nemzetközi partnereit a forgalomcseréhez más BIX tagokkal. A viszonteladói program célja, hogy kibővítse a BIX szolgáltatásait a Budapesten kívüli magyar nagyvárosokra is. Az MVM NET már elindította ezek tesztelését Nyíregyházán, Miskolcon és Kisvárdán, de folyamatban van Zalaegerszegen, Ajkán, Gyöngyösön és további városokban a BIX ViP szolgáltatások kialakítása.

 

Az MVM NET meglévő hibrid BIX portját június végéig 100GE kapacitásra fejleszti tovább, így az első olyan telekommunikációs szolgáltató lesz Magyarországon, amely ilyen magas sávszélességű hozzáférést képes biztosítani a BIX-hez.

 

Az MVM NET távközlési hálózatának zavarmentes működéséről a hét minden napján napi 24 órában szolgálatot teljesítő Network Operation Center (NOC) jól képzett, tapasztalt szakembergárdája gondoskodik.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09