Indul a magyar Stack Overflow

forrás: Prím Online, 2016. július 8. 13:01

Hardver, szoftver, speciális IT-eszközök és persze egyéni problémák kerülnek górcső alá a Sysadmin Forumon, amely a két évvel ezelőtt megszűnt Technetfórum helyét veszi át.

A fórum 2016. július 1-jétől várja elsősorban a rendszergazdákat, valamint IT-szakembereket és –vezetőket, de az üzemeltetők bárkit szívesen fogadnak, aki a fenti témák iránt érdeklődik.

 

Új fórum várja azokat az IT-szakembereket, akik a mindennapi munkájuk során felmerült kihívásokat, megtalált megoldásokat szívesen megosztanák szakmájuk további képviselőivel. A Sysadmin Forum regisztrált tagjai a megjelenített – kötött – témákban tehetik fel kérdéseiket, és adhatnak segítséget másoknak. A fórum elsőszámú célja, hogy a nemzetközi Stack Overflow-hoz hasonlóan gyűjtőhelyként szolgáljon a hazai szakma képviselői számára, ennek megfelelően az informatika és az IT olyan neves, magyar képviselői lesznek a témavezetők, mint Gál Tamás, Deme Tamás, Király István vagy épp Berke János MVP-k.

 

A Sysadmin Forum létrehozásának hátterét Schneck Zsolt, a projekt megálmodója, ötletgazdája, az oldal tulajdonosa mutatja be: „Két évvel ezelőtt megszűnt az a fórum, amely hasonló tematikára építve segítette az IT-ben dolgozó szakemberek munkáját. Az újraindított fórum több, mint a régi volt. Továbbfejlesztettük, kibővítettük a témacsoportokat, és megújítottuk a motorját.” A mintegy fél éves fejlesztési munkát a gyártókkal – például a Microsofttal – és támogatókkal folytatott egyeztetés előzte meg, ennek eredménye, hogy a Sysadmin Forum olyan teret és felületet biztosít a magyar szakembereknek, amely Magyarországon jelenleg hiánycikk. „Egyik legnagyobb eredményünk, hogy a szakmai színvonal bizonyítását követően a magyar szakma legjobbjai vállaltak témavezetést. Minden gyártó a legjobb mérnökeit delegálja a fórumra, a Microsoft szekcióban szinte mindenki MVP.” – folytatja…

 

És hogy miért éri meg csatlakozni? „Olyan szakmai kérdésekben kaphatnak választ a felhasználók, amiket egymaguk nem, vagy csak nehezen tudnának megoldani. Olyan közösségbe nyernek bebocsátást, amely segítőkész, szakmailag felkészült, és tudja a jó megfejtéseket az informatikai problémák többségére.” – zárja gondolatait a Sysadmin Forum alapítója.

 

A Sysadmin Forumán a regisztrált felhasználók kérdéseire nemcsak a témavezetők válaszolhatnak, hanem a többiek is. Érdemes teljes mértékben részt venni a beszélgetésekben és a megoldási folyamatokban, mert év végén a legtöbb jó választ adó, és a ranglétrán legfeljebb jutó felhasználókat ajándékokkal lepik meg az üzemeltetők.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05