Minden a mérnökökről és az okos eszközökről szólt a Kutatók Éjszakáján az Ericssonban

forrás: Prím Online, 2016. október 3. 15:10

Az Ericsson Magyarország a Kutatók Éjszakájának egyik fő szervezője és legnagyobb vállalati támogatója az idén hetedik alkalommal vett részt a rendezvénysorozaton. 

Ebben az évben is több mint hetven programmal várta a cég K+F központja az érdeklődőket. Az esemény keretében rendezték meg az Ericsson SzerCODE Challenge döntőjét is. A versenyben hétköznapi emberek, gyerekek, diákok és hallgatók indulhattak saját tervezésű, egyedi hordható eszközökkel, okos ruhákkal és kiegészítőkkel, így is bizonyítva, hogy a tudomány mindenkié.

 

 

A négy kategória közül a SzerKCODE „S”-ben 5 fődíjat is kiosztottak a 10 éven aluli gyerekek között, míg az „M”-ben egy lámpával és beépített kamerával felszerelt „cicafüllel” nyert Wang Qi Viktor. Az „L” kategóriában végül egy mobiltelefonos alkalmazással beriasztható okostáska hozta meg Bárdos Krisztiánnak a fődíjat, míg a legösszetettebb „XL” kategóriában a SzerELMÉS nevű megoldást találta a legjobbnak a zsűri. Molnár Áron, Novák Emil és Sipos Bence találmánya a társkeresést forradalmasítja: a tömegrendezvényen a párkeresők kitöltenek egy kérdőívet, amelynek az eredményeit betáplálják egy szív alakú nyakékbe. Ha az illető olyannal találkozik, akivel a válaszai alapján egyezik a személyisége a két szív villogni kezd. 

 

A külön hölgyeknek szóló különdíjat Autóra Folkglamour nyerte el egyedi okosruhájával és a telefonhívásra világítani kezdő üvegnyakláncával. Az internetes szavazók körében Gyulai Márton és Juhász Dávid Play Pocket nevű, a telefon zenehallgatási funkcióját „érintés nélkül” szabályozó tappancsai voltak a legnépszerűbbek. A dolgok internetéhez csatlakozó időjárás ellenőrző és előrejelző sapkájukkal a debreceni Huszár Gál gimnázium tanulóinak pedig az Ericsson Garázs technológiai inkubátorában lesz lehetősége tovább kísérletezni.

 

 

A SzerCODE verseny persze nem az egyetlen program volt az Ericssonnál az este folyamán, az érdeklődők több mint hetven bemutatót látogathattak  meg a helyszínen. Itt mutatkozott be a budapesti Ericsson Garázs technológiai inkubátorának első projektje a SmartActive Squash, ami egy okos sportpálya, mely interaktív, gamifikációs eszközökkel és azonnali statisztikai elemzésekkel segít a felhasználó játékának fejlesztésében.

 

Szintén először volt látható Magyarországon egy demóbemutató keretében az Ericsson 3D-s virtuális valóság sportközvetítési szoftvere, a Piero. Az eszköz képes a sportesemények legizgalmasabb pillanatait és azok elemzését a stúdió padlójára vetíteni, látványosabbá, érdekesebbé téve a bejelentkezéseket.

 

 

A számos Ericssonos prezentáció mellett, a céggel együttműködő laborok és egyéb szervezetek is tartottak bemutatókat a K+F központban. Az Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny győztesei többek között olyan találmányaikat, felfedezéseiket ismertették, mint egy önműködő bowlingrobot, az intelligens virágcserép, egy interaktív jelnyelvoktató szoftver vagy egy mezőgazdasági automatizálási rendszer. A Mensa HungarIQa logikai játékokkal érkezett, míg a BME kiállítói egyebek mellett a SMOG-1 hallgatói műholdat mutatták be. A Játsszunk IoT-t - Egymásba Gabalyodva az Ericsson, a BME VIK, az ELTE IK és az EIT Digital Budapest közös versenysorozata az intelligens tárgyak világában. Az Ericsson négy játéknak adott helyszínt.

 

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy ismét rekordszámú, több mint 5.000 látogatót fogadhattunk K+F központunkban – mondta el Jakab Roland az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója. – Azt gondolom, hogy ez nagyban köszönhető annak, hogy - ahogy azt évek óta visszajáró látogatóink is tudják - minden évben tudunk valami újat, izgalmasat mutatni a Kutatók Éjszakáján. Az Ericsson SzerCODE Challenge versenyünkkel pedig ismét megmutathattuk, hogy a mérnöki pálya bárki előtt nyitva állhat, semmi más nem kell ehhez, csak kreatív gondolkodás és kíváncsiság.”

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36