Eugene Kaspersky és az I. Antarktiszi Biennále már úton van az Antarktiszra

forrás: Prím Online, 2017. március 26. 12:30

Az I. Antarktiszi Biennálé expedíciója elindult Ushuaia (Argentína) városból március 17-én a "Akademik Szergej Vavilov" nevű kutatóhajó fedélzetén Eugene Kasperskyvel, a Kaspersky Lab elnök-vezérigazgatójával és több művésszel, építésszel valamint kutatókkal és filozófusokkal együtt.

„Az expedíciós csapat már átlépte a déli sarkkört, miután áthaladt a Drake-átjárón, amely Dél-Amerika legdélebbi pontja, viszonylag nehéz látási viszonyokkal és nyugodt óceánnal." – számolt be Eugene Kaspersky a második nap után. "Láttuk az első jéghegyeket és nagyon várjuk, hogy megérkezzünk az első állomásunkra. Az emberek fantasztikusak, kreatívak és nagyon kommunikatívak - bár jó néhány művész szenved a tengeribetegségtől."

 

 

Több sikertelen kísérlet, a nehéz időjárási körülmények valamint a hatalmas jéghegyek blokkolása miatt az első kikötésre végül március 21-én került sor a Petermann-szigeten. "Különleges állatfajokkal találkoztunk – többek között szamárpingvin-kolóniával, elefántfókákkal és bálnákkal, akik a hajónk közelében úsztak. Nagyon barátságosak, és nem félnek az emberektől. Ma volt alkalmunk három érdekes installációt megnézni, amelyeket a művészek készítettek, köztük az egyiket a Kaspersky Lab ihlette!” – folytatta Eugene Kaspersky.

 

 

Az expedíció célja, hogy felületet biztosítson az interkulturális és transzdiszciplináris párbeszédhez az emberiség „közös tereiről” egy egyedülálló művészeti kutatás során és megalkossa a hatékony kommunikációt ezekben a terekben. Az antarktiszi túra különböző állomásain a művészek ideiglenes installációkat állítanak fel és előadásokat tartanak, amelyeket a mobilitás, az ökológiai kompatibilitás, a művészi kifejezés és a konceptualitás határoz meg. 

 

Eugene Kaspersky úgy véli, hogy a művészet egyik fontos jellemzője a feltérképezés, az emberi tapasztalat határainak bővítése. Reméli, hogy az expedíció létrehoz egy úttörő és tartós művészi örökséget.

 

Eugene Kaspersky

 

Az Antarktiszi Biennáléról

Az Antarktiszi Biennále egy nemzetközi szociokulturális esemény, amely magában foglal a művészeti, tudományos és filozófiai módszereket annak érdekében, hogy létrehozzon egy felületet a kultúrák közötti párbeszédhez. Egy kreatív utazás, amelynek célja tágítani a modern művészet határait, száz ember részvételével az egész világon, köztük művészek, építészek, kutatók és filozófusok. 

Bővebb információt a www.antarcticbiennale.com oldalon olvashat.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05