Karrier-újrakezdő programot hirdet a Morgan Stanley
A Morgan Stanley tavaly első ízben indította el Budapesten azt az „újrakezdő” programot, melynek célja segíteni azon álláskeresőket, akik legalább 2 év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz vagy új karrier-lehetőséget találni. A program a tavalyi sikerek után idén is elindul, az érdeklődők jelentkezését várják a május 16-ai nyílt napra.
A Morgan Stanley olyan tapasztalt munkaerőt integrálna vissza a munka világába, akiknek karrierje több évre megszakadt. Ennek a szünetnek számos oka lehet, többek között gyermekvállalás, családi körülmények, tanulmányi szabadság, betegség vagy közeli hozzátartozó ápolása. A 12 hetes, fizetéssel járó program módot ad a munkába való visszarázódásra és a szakmai önbizalom visszaszerzésére. A résztvevők különböző részlegeken kapnak lehetőséget szakmai tudásuk felfrissítésére és továbbfejlesztésére, tréningeken, „on-the-job” képzéseken vehetnek részt, továbbá felsővezetők és dedikált mentorok is segítik visszailleszkedésüket. A „Return to Work – Lendüljön Újra Munkába” programot először New Yorkban indította el 2014-ben a vállalat, majd London, Mumbai és Hong Kong után tavaly Budapesten is.
Zdeborsky-Vadász Orsolya tavaly az elsők között jelentkezett, hogy 14 év kihagyás után és 4 gyermek nevelése mellett „lendüljön újra munkába”
„Emlékszem, milyen bizonytalan voltam, mikor beküldtem a jelentkezésemet, hiszen nem gondoltam volna, hogy valaki 14 év után is újrakezdheti a karrierjét. Fantasztikus érzés volt, amikor kiderült, hogy kiválasztottak, és ennyi idő után újra munkába állhatok. Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a Morgan Stanley informatikai részlegén hasznosíthatom a közgazdász diplomámat. Egy izgalmas új világba csöppentem, ahol nagyon sok támogatást és segítséget kaptam, hogy megismerjem az új szakterületet, újra tudjam építeni az önbizalmamat és igazán elhiggyem, hogy ennyi év után is létezik visszaút. Mindenkit, aki hasonló helyzetben van, csak bátorítani tudok, hogy hogy éljen a lehetőséggel és jelentkezzen a programra.” - mondta el Zdeborsky-Vadász Orsolya.
A Return to Work – Lendüljön Újra Munkába programra idén újra lehet jelentkezni, az érdeklődőket május 16-án nyílt napon várja a Morgan Stanley budapesti irodájában.
Jelentkezés a nyílt napra: https://ms.taleo.net/careersection/2/jobdetail.ftl?job=3088093
További információ a programról: www.morganstanley.com/returntowork
Kapcsolódó cikkek
- Nem vastagabb páncélszekrényekre, hanem nehezen feltörhető szoftverre van szükség
- 10 dolog, ami megváltozott a pénzügyi és informatikai világban az elmúlt 10 évben
- Gimnazista lányok tanultak programozni a Morgan Stanleynél
- 163.400 gigabyte és 400 munkaóra ajándékba
- Robotprogramozásról lányoknak
- Három tehetséges startup kerülhet közelebb a világhírnévhez
- Hazánkba érkezik a C++ programozási nyelv megalkotója
- Szoros a verseny a magyar informatikus állásokért
- Az informatikában erősítene Budapesten a Morgan Stanley
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.