Érdekes statisztikai adatok a több ezer hazai fesztiválról

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 24. 11:33

Az évek múlásával egyre többen vesznek részt valamilyen fesztiválon. Számszerűsítve ez a lakosság több mint felét jelenti. De még, ha valaki nem is vesz részt egy fesztiválon sem, mégis ismerik őket. Ugyanis 10-ből 9 ember legalább egy, de sokan akár négy vagy több fesztivált is meg tud nevezni, ha erre kérik.

Fesztiválszezonnak kifejezetten a nyári évszak nevezhető. Ezen belül azonban a legtöbben – a fesztiválozók közel negyede – augusztusban fesztiválozik. Magyarország egyébként bővelkedik fesztiválokban  - írja a fesztivalportal.hu - és ezzel a lakosság is egyetért. Sokan pedig legalább egy fesztiválra el is látogat az év folyamán. Sőt, az is elmondható, hogy az évek előrehaladtával egyre többen látogatnak meg egy-egy fesztivált. Noha a legtöbben a fesztivál szó hallatán elsősorban zenei fesztiválra gondolnak, messzemenően nem csak a zenei fesztiválok tartoznak a kedvelt és leginkább látogatott rendezvények közé. Sőt, nagyon sokan látogatnak és ismernek inkább gasztronómiai fesztiválokat, de a legismertebb rendezvények listáján helyet kapnak a hagyományőrző, a művészeti vagy éppen a borfesztiválok is. Azonban mindközül a legismertebb fesztivál a Sziget Fesztivál, amely egyúttal a legnépszerűbb is. De a zenei fesztiválok közül igen közkedvelt még a VOLT Fesztivál vagy a Szegedi Ifjúsági Napok. Más kategóriákban pedig a legismertebbek a Debreceni Virágfesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Mohácsi Busójárás. Ezek szerepelnek a legnépszerűbb fesztiválok listájának a legelején is.

 

A fesztiválok megítélése a magyar lakosok körében egyébként igen pozitív. A legtöbben úgy gondolják, hogy egyenesen divatos fesztiválokra járni, a magyarországi fesztiválok pedig annyira kiválóak, hogy a külföldiek számára is vonzóak. Persze leginkább lelkesnek a fesztiválokkal kapcsolatban nem meglepően a 18-24 éves korosztály nevezhető, akiknek közel fele szeret fesztiválon részt venni. Ezzel szemben azonban érdekes adat, hogy a fesztiválokkal szemben leginkább elutasítóak a Nyugat-Dunántúl régióinak a lakosai, akiknek szintén közel fele nem szeretne részt venni egy fesztiválon sem. De a fesztiválokkal szembeni lelkesedés terén megoszlás található iskolázottság tekintetében is, hiszen a legfeljebb általános iskolával rendelkezők sokkal inkább elutasítóak, mint a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők. Egyébként ezen a téren különbség mutatkozik már a fesztiválok ismertségében is. Minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége és nagyobb a havi jövedelme, annál több fesztivált ismer.

 

 

 

Abban, hogy végül ki milyen fesztivált választ magának a nyári szezonban, több befolyásoló tényezője is van. Mindközül a leginkább meghatározó tényező a fesztivál jellege, műfaja. De igencsak fontos a fesztivál konkrét műsora, a rendezvény hangulata és a fellépők listája. Ha a legfontosabb tényezőt, a fesztivál műfaját nézzük, akkor elmondható, hogy a legtöbben, a fesztiválozók nagyjából 30%-a legszívesebben gasztronómiai fesztivált látogat meg. Ezt követik a sorban a könnyűzenei és a hagyományőrző fesztiválok.

 

Egyébként ha valakinek van a lakóhelyén valamilyen fesztivál, akkor azon sokkal valószínűbb, hogy részt vesz, mintha egy vagy többnapos utazással járna a fesztiválra való ellátogatás.

 

Összességében elmondható, hogy az évek során egyre ismertebbek a fesztiválok, amelyeknek a látogatottsága is ezzel együtt növekszik. Annak ellenére is növekszik a valamilyen fesztiválon résztvevők száma, hogy ezzel együtt párhuzamosan növekszik az egy főre jutó költség is.

 

Forrás: FesztiválPortál

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09