Ne szakítsa meg nyaralását egy szerződéskötés miatt!

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 30. 13:20

Nyaralás alatt távolról aláírni egy szerződést: 3 kattintással megoldható, és folytatódhat a pihenés. Számos vállalatvezető már használja az e-aláírást, amely a szabadság alatt is könnyít az ügymeneten.

Sok szakértő szerint a hazai kis- és középvállalati szektor egyik legnagyobb problémája, hogy a vezető távollétében lelassul a döntéshozatal. „Számos olyan esetről hallunk, amikor a cégvezető szabadsága miatt áll meg egy vállalatnál az ügymenet. Főleg a kisebb cégekre jellemző, de a nagyobb vállalatoknál is előfordul, hogy felettesi aláírás hiányában nem indulhat el egy együttműködés, nem köthető meg egy fontos alvállalkozói szerződés, nincs, aki aláírjon számlákat, teljesítési igazolásokat, esetleg egy hirtelen beadandó ajánlatot. Mindez, ha első látásra nem is tűnik kritikusnak, sok kellemetlenséget, csúszást, lemaradást, végső soron versenyhátrányt okozhat.” – mondta el Füzesi Csaba az e-aláírásokkal foglalkozó NETLOCK Kft. stratégiai termékmenedzsere.

 

A szakember szerint egyre többen ismerik fel az e-aláírásban rejlő előnyöket, például azt, hogy bárhol és bármikor, egy laptop vagy akár egy okostelefon segítségével is aláírhatóak és e-mailen továbbíthatóak dokumentumok, szerződések, okiratok.

 

Idegeskedés helyett: e-aláírás

„Nem szokatlan történet egy cégvezető életében, hogy éppen a tengerparti családi nyaralás idején érkezik, olyan fontos dokumentum, amit alá kell írni. Ilyenkor jön az idegeskedés, nyomtató, szkenner vagy fax keresése a szállodában. Miközben az e-aláírás lehetővé teszi, hogy saját laptopján, néhány kattintással, akár egy kávé mellett is aláírjon – jogilag pontosan ugyanolyan hitelességgel, mintha papíron, tollal írt volna alá –, majd e-mailen visszaküldje a dokumentumot. Egyre több olyan ügyfelünk van, akik hasonló helyzetek megoldásáért fordult hozzánk először, és fizetett elő e-aláírás-szolgáltatásunkra.” – összegezte a szakember.

 

 

E-aláírás a napozóteraszon pont olyan, mint a netes bankolás

Az e-aláírásosok legújabb generációja rendkívül egyszerűvé és kényelmessé teszi az aláírási folyamatot. Míg régebben egy chipkártyára és egy számítógéphez csatlakoztatott kártyaolvasóra volt szükség a dokumentumok elektronikus aláírásához, addig ma már mindez egy weboldalon keresztül megtehető. A felhasználó belép az elektronikus aláíró rendszerbe, és a személyes biztonsági azonosítást követően néhány kattintással, érintéssel digitálisan aláírja például az e-mailen érkezett PDF- vagy Word-dokumentumot. A folyamat kényelmes, biztonságos és gyors. Kicsit hasonlít ahhoz, mintha egy Gmail- vagy Facebook-fiókba lépnénk be, és ott küldenénk üzenetet. Az ily módon elektronikusan aláírt állomány éppen olyan joghiteles, mintha az irodában, tintával írta volna alá a cégvezető a kinyomtatott példányt. “Az e-aláírás nem csupán gyors, kényelmes és biztonságos, de kaput nyit a papíron zajló vállalati folyamatok átterelésére a digitális térbe. Mindez pedig egyáltalán nem luxus, akár már havi 2 ezer forintos díjért is kiváltható az e-aláírás-előfizetés.” - foglalta össze Füzesi Csaba, aki szerint a NETLOCK SIGN új generációs - a fenti logika mentén weboldalon keresztül elérhető - e-aláírás megoldás közkedvelt szolgáltatás lesz a kis- és középvállalatok körében is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09