MagNet Bank új online számlanyitási megoldása a Házhozszámla

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 12. 08:39

Bizonyos körökben fix programpont egy fővárosi kiruccanás táncrendjébe beiktatni a számlanyitást a MagNet Banknál. Nem ritkán teljes baráti társaságok jelennek meg a bankban azzal, hogy Pesten jártak, így egy kalap alatt ezt is elintéznék. A MagNet most fordított a kockán, és maga látogat el azokhoz, akik vidéken számlát nyitnának.

Persze egy MagNet fióklátogatás sem feltétlenül élményszegény kitérő, amióta a közösségi bank megnyitotta fair trade kávézóval és farmbisztróval egybekötött helyszíneit, mégis, a legtöbben eddig kényszerűségből zarándokoltak Pestre a számlanyitás végett. 

 

A MagNet új Házhozszámla csomagja most arról gondoskodik, hogy a közösségi bankolás ne csak azok kiváltsága legyen, akik munkaidőben fel tudnak ezért ugrani a fővárosba. A bank egy külső partnere segítségével bárhová eljuttatja a számlanyitáshoz szükséges, előre kitöltött papírokat, a helyszínen elvégzi a törvény által előírt ügyfélazonosítást, így vidéken akkor és ott nyithatunk már magánszámlát, ahol éppen tetszik.

 

A lehetőség természetesen nyitott mindazok számára is, akik Budapesten élnének az ingyenes kényelmi szolgáltatással, és kellemesebbnek érzik, ha az online bevásárláshoz hasonlóan a bank is házhoz jön.

 

A MagNet honlapján kezdeményezhető online számlanyitási folyamat végeztével a bankszámlánk azonnal megnyílik, létrejön a NetBank ügyfélfiókunk, sőt már bejövő utalást is fogadhatunk, de tranzakciót kezdeményezni csak a papírok aláírását követően lesz lehetőségünk. Ekkor a Bank erre szerződött partnere felveszi velünk a kapcsolatot, és kiválaszthatjuk, hogy hol és mikor alkalmas számunkra a találkozás. Ha maradnánk a fióki találkozásnál, akkor dönthetünk úgy is, hogy ott írjuk alá az előkészített papírokat időveszteség nélkül.

 

 

2017-et írunk, a tranzakciók 98%-a ma már elektronikus felületen zajlik a MagNetnél is, így a fizikai távolság, mint akadály, csak a fejekben létező korlát. Annál is inkább, mert mind a bank mobil applikációja, mind annak NetBankja rangos díjakat nyert, az elismerés okát pedig jól tesztelhetjük ezek demó verzióival. A készpénzhez jutás sem ördöngös, hiszen minden hónap első két pénzfelvétele 150ezer forintig ingyenes bármely – nemcsak MagNet – automatából.

 

„Régóta tervezzük demokratizálni a közösségi bankolást, és azoknak is könnyű csatlakozási lehetőséget biztosítani a MagNet-hez, akik tőlünk távol élnek. Naponta több levelet kapunk az ország legkülönbözőbb pontjairól, azzal, hogy nyissunk fiókot a közelükben. Fenntarthatósági és méretgazdaságossági okokból ez nyilván nem lehetséges. A Házhozszámlával viszont mostantól mindenhol ott tudunk lenni, ahol várnak bennünket, és országossá tudjuk tágítani azt az ökoszisztémát, amit ügyfeleinkkel értékalapon építünk.” – mondta Pozsonyi Gábor, a MagNet Bank Equity Partnere.

 

A bank közösségi filozófiája, ugyanis, meglehetősen eltér a hagyományos kereskedelmi banki működéstől. A MagNet legfőbb törekvése, hogy olyan projekteket finanszírozzon, amelyek környezeti, társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt pozitív hatást gyakorolnak a világra. Miután körülöttünk a beruházások java hitelekből épül, érthető, hogy nem mindegy, a bankok mit finanszíroznak. A közösségi bank elsősorban naperőműparkokat, Waldorf iskolákat, elektromos mobilitást, hazai filmgyártást segít banki hiteleivel. Ezek egy része a betétesek által is választható, akik így biztosak lehetnek benne, hogy megtakarításaik jó célt szolgálnak.

 

A hétköznapi banki termékek többsége is valamilyen típusú segítő elemet tartalmaz. A MagNet Segítő bankkártyája használatával egy általunk kiválasztott civil szervezetet támogathatunk a bank pénzéből, a lakossági számlák becsületkasszás számlavezetési díjjal működnek, azaz mindenki szabadon dönthet ennek mértékéről 0-1000 forint között. A MagNet Közösségi Adományozási Programja keretében minden ügyfelének megírja, hogy egyenként mennyivel járult hozzá a bank nyereségéhez, és mindenki ennek az egyedi, rá eső összegnek a 10%-át ajánlhatja fel a Programban résztvevő, számára legszimpatikusabb társadalmi szervezetnek.

 

A fentiek jól körül határolják, kik számára ideális banki partner a MagNet: mindazoknak, akik úgy érzik, közösen tehetünk valamit azért, hogy jobb hellyé tegyük a világot gyermekeink számára.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36