Bekúszott a mindennapokba a mesterséges intelligencia

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 27. 08:38

Éves informatikai rendezvényén, az Ignite konferencián a Microsoft felhőre épülő, már a mesterséges intelligenciát és a kevert valóságot is alkalmazó megoldásokat mutatott be. Külön figyelmet fordítottak az oktatásra, valamint az ügyfélkapcsolat első vonalában dolgozó, a vállalatot személyesen képviselő munkavállalókra.

Több mint 25 000 üzleti partnere előtt, az egyesült államokbeli Orlandoban megrendezett éves informatikai konferenciáján jelentett be új IT megoldásokat a Microsoft, amelyek egyesítik a felhőszolgáltatások, a mesterséges intelligencia és a vegyes valóság előnyeit, megteremtve a lehetőséget forradalmian új üzleti modellek kialakítására. A Microsoft jól ismert termékei – az Office 365, a Windows 10, a Microsoft Azure, a Dynamics 365 és a Microsoft AI – a gyorsan változó munkahelyi infrastruktúrához alkalmazkodnak: még hatékonyabb adatgyűjtő és -kezelő, több mesterséges intelligenciára, hibrid és felhő technológiára épülő funkcióval bővültek. A vállalat vezetői és szakemberei arról is megosztották a terveiket, hogy az új kvantumszámítógépek miként járulhatnak hozzá az emberiség előtt álló legnagyobb kihívások megoldásához. A beszéd megtekinthető az esemény hivatalos weboldalán.

 

Két új Microsoft konstrukció

A Microsoft két új csomagajánlatot állított össze, amely a népszerű iroda alkalmazásokat, a Windows 10 operációs rendszert, valamint a mobilitást és az adatvédelmet szolgáló megoldásokat tartalmaznak. A csomagok elsősorban a tanulók és tanárok, valamint a vásárlókkal, ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban lévő dolgozók számára nyújtanak forradalmi megoldásokat.

 

A Microsoft 365 F1 az Office 365, a Windows 10, és az Enterprise Mobility + Security termékeket kínálja együtt és becslések szerint több mint 2 milliárd közvetlen ügyfélkapcsolati munkát végző, „első vonalbeli” dolgozó munkavégzését könnyítheti meg.

 

 

A Microsoft 365 Education az Office 365 for Education irodai szoftvercsomagot tartalmazza és kiegészült a Minecraft Education Edition alkalmazással. A Microsoft 365 Education a diákok és tanáraik közötti adatvédett kollaborációt és a kreativitás kibontakoztatását támogatja. A Microsoft 365 továbbfejlesztett veszélyforrások elleni védelemmel (Advanced Threat Protection) érkezik, amely többek között a SharePoint Online, a OneDrive for Business és a Microsoft Team erőteljesebb védelmét, adathalászat szembeni ellenállóságát, a felhőszolgáltatásokban és a helyi szerveren tárolt felhasználói adatok elleni támadásokat jelző rendszerek működésének összehangolását jelenti.

 

Intelligens keresés és segítség a rendszergazdáknak

A keresést mesterséges intelligencia és gépi tanulás teszi minden korábbinál hatékonyabbá, amely a Microsoft 365 összes alkalmazására kiterjed. Újdonság a Bing vállalkozásoknak kifejlesztett változata, a Bing for Business, amely a felhasználó által megadott tényezőkre alapuló, kontextusfüggő kereséseket hajt végre a szervezeten belül és azon kívül is.

 

Microsoft Teams és Skype for Business egyben

A Microsoft az intelligens kommunikáció elsődleges eszközeként tekint a Microsoft Teams alkalmazásra. Ebbe tervezik integrálni a Skype for Business Online funkcióit is, továbbá kognitív és adatkezelő megoldásokat, így a Teams ezentúl képes lesz egy platformon összefogni az Office 365-ben együtt dolgozók munkáját.

 

Újgenerációs munkafolyamatokat

A Microsoft új, mesterséges intelligenciára épülő megoldásokkal bővítette ki a Dynamics 365 vállalatirányítási rendszert is. Ez olyan válaszokat képes adni a vállalkozások számára kritikus üzleti helyzetekre, és úgy alakítja át az applikációkat és szolgáltatásokat, hogy a cég munkatársai képesek legyenek megújítani a mindennapi munkafolyamataikat. Az egyik ilyen megoldás nem más, mint egy intelligens, virtuális ügyfélkapcsolati menedzser, amely az ügyfélszolgálati részleg munkáját támogatja, a Microsoft AI által működtetett intelligens chatbottal.

 

 

A Dynamics 365 számára kifejlesztett moduláris alkalmazások segítségével a vállalkozások nagyon rövid időn belül átalakíthatják a kritikus fontosságú munkafolyamataikat. Ezek a meglévő rendszereket integrálják, majd a Dynamics 365-ből, a LinkedInből és az Office 365-ből kinyert információkkal emelik magasabb szintre a hatékonyságukat. Az első két moduláris alkalmazás, az Attract és az Onboard a legjobb pályázó kiválasztásában és integrációjában segíti a vállalatokat.

 

Megújult felhőszolgáltatások

A Microsoft Azure egyedülálló és egységes hibrid infrastruktúrát biztosít az intelligens, adatvezérelt üzleti folyamatokhoz – a telephelyen és a felhőben egyaránt.

 

Az SQL Server az első olyan, felhős adatbázis kezelő rendszer, amely telephelyi változatban is elérhető. Az SQL Server 2017 elsőként lesz alkalmas Windows, Linux és Docker konténerek futtatására, így a fejlesztők az általuk preferált nyelven és környezetben írhatják meg intelligens alkalmazásaikat. Ez, a hatékonyság növelése mellett, az adatvédelmet is erősíti. Szintén elérhetővé vált a teljesen automatizált Database Migration Service és az SQL DB Managed Instance, amelyek a telephelyi SQL szerver adatbázis átmozgatását könnyítik meg Azure SQL-be.

 

A Microsoft Cognitive Services új változata pedig lehetővé teszi, hogy a fejlesztők mesterséges intelligenciát építhessenek be az alkalmazásaikba. Ilyen a szövegelemzés, a nyelvhasználatból következtethető attitűd-elemzés, egy szöveg kulcskifejezéseink és nyelvének azonosítása.

 

Az Ignite konferencia újdonságairól részletesen a Microsoft hivatalos blogbejegyzésében olvashatnak.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09