Tarolt a Gru 3 a mozikban

forrás: Prím Online, 2017. december 23. 11:17

A Gru 3 című animációra váltottak a legtöbben jegyet 2017 harmadik negyedévében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint. A bruttó jegybevétel félmilliárd forinttal haladta meg az előző negyedévit. A művészmozikban is a jó útra tért gonosztevő története vitte a prímet, amit három magyar produkció – a Pappa Pia, a Kincsem, valamint a Testről és lélekről – követ.

Összesen 3,8 millió néző bruttó 5,2 milliárd forint jegybevételt produkált az NMHH Filmirodájának összesítése szerint 2017 harmadik negyedévében, meghaladva az előző negyedévi 3,4 milliós nézőszámot és 4,7 milliárd forintos jegybevételt. A legtöbben – összesen 510 ezren – a Gru 3-ra voltak kíváncsiak, 170 ezerrel többen, mint az előző negyedév nyertesére, a Halálos iramban 8-ra a második negyedévben. Az animációt a Baywatch követi 286 ezer nézővel, majd az Az című horror 257 ezer látogatóval. Lecsúszott a dobogóról a legnézettebb magyar filmalkotás, a Pappa Pia – a romantikus, zenés vígjátékra 199 ezren váltottak jegyet. Az előző negyedévben szintén egy magyar film lett a negyedik legnézettebb, a Kincsemre akkor 229 ezren voltak kíváncsiak. A Top10-ben egyébként hét film is egyesült államokbeli, a legnézettebbek között hatodik az angol–francia Dunkirk, hetedik pedig a francia Valerian és az ezer bolygó városa. 

 

 

Az adatokon belül az NMHH külön kimutatást készített az artmozikról. Ezek nézőszáma 2017 harmadik negyedévében a tavalyi hasonló időszakhoz képest 226 ezerről 268 ezerre emelkedett. A jegybevétel 283 millió forintra nőtt, ez közel 47 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A művészmozikban is a Gru 3-ra váltottak a legtöbben jegyet, összesen 21 ezren. Ezt követte a Pappa Pia (17 574 néző), a Kincsem (11530 néző), valamint a Testről és lélekről (10209 néző).

 

 

A teljes statisztika, illetve a sikerlisták adatai – a teljes mozipiacra vonatkozóan itt, azt artmozis piaci itt – elérhetőek az NMHH holnapján.  

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09